A művészet a menedéke

2020.06.28. 14:13

Szabadságra, szépérzésre lelt a sprayfestészetben az újvárosi származású lány

Kelemen Kitti versenytáncolt, capoeirázott, de végül a ebben találta meg önmagát.

Akkor ismerjük meg igazán önmagunkat, ha megpróbálunk minél több mindenben elmélyülni az életünk folyamán. Mindenki másra esküszik: sokan a mozgásra, egyesek a csapatjátékokra, de olyanok is akadnak, akik elbújnak a világ elől néhány órára ecsetek és vásznak társaságában, hogy valami igazán nagyszerűt hozzanak létre.

A kiteljesedés útja

Kelemen Kitti, a balmazújvárosi gyökereire büszke fiatal lány rengeteg területen kipróbálta már magát: versenyszerűen táncolt, capoeirázott, viszont az elmúlt időszakban teljesen másfelé sodorta az élet. A huszonhat éves vállalkozószellemű lány másfél éve úgy határozott, hogy maga mögött hagyja eddigi életét, és szerencsét próbál Londonban, azonban nemcsak új munkája, barátai lettek, hanem hobbija is, amiben ki tud teljesedni.

„Folyamatosan keresem magam a világban; hiszem, hogy mindenkinek van egy útja, ami elvezeti őt a kitűzött célig, csak meg kell találni a kiváló eszközt. Szüntelen úton vagyok, nem bírom a tétlenséget, talán ezért is próbáltam ki magam több területen.”

A tánc a mai napig nagyon hiányzik, viszont a jelenlegi munkám mellett nem tudnám úgy űzni, ahogyan azt szeretném, így kénytelen voltam másik szabadidős tevékenység után kutatni. Mindig is fontosnak tartottam, hogy legyen egy olyan „menedék”, ahol kiteljesedhetek, nem zavar meg semmiféle külső inger, nos, hiszem, hogy megtaláltam, amit kerestem. Amikor először fogtam ecsetet és ­spray-t, akkor még nem gondoltam, hogy ilyen nagy hatással lesz rám a sprayfestészet: önmagam lehetek, de közben olyan dolgok is napvilágot látnak, amikről eddig halvány sejtésem sem volt – avatta be a Naplót Kitti a spray­festés rejtelmeibe.

Fotó: Kelemen Kitti-archív

A balmazújvárosi fiatal akkor vette kezébe a „pennát”, amikor Londonban kezdett el dolgozni; kellemes tevékenység gyanánt vágott bele, ami mára a szenvedélyévé vált. – Először akrilfestékkel próbálkoztam, de a végeredmény egyáltalán nem tetszett, majd egy barátom unszolására beadtam a derekamat, és kipróbáltam a sprayfestészetet. Nem tudtam, hogy mennyire van hozzá tehetségem, de rajzoltam egy mintát, majd kivágtam és körbefújtam, a végeredmény pedig annyira megtetszett, hogy rögvest vásároltam többféle színű spray-t, vásznakat, és nekiláttam az alkotásnak – fűzte hozzá.

Graffitiből származik

Kitti mindig úgy és akkor tevékenykedik a „műtermében”, amikor a hangulata úgy engedi, és a lelkiállapota vezérli abban, éppen milyen formát, színt fog használni. – Közel áll hozzám az absztrakt stílus, szeretek geometriai mintákkal dolgozni, de ugyanúgy tájképet, városképet, égboltot is szívesen konstruálok. Sokan csak úgy gondolnak rá, mint az illegális falfestésekre. Valójában a graffitiből származik, és annak a továbbfejlesztett változata: papírra, illetve vászonra festünk, ­spray mellett pedig ecsetet is használunk – mondta, majd hozzátette: – Jobban ki tud kapcsolni, mint bármi más, egyszerre motivál és kellemes érzéssel tölt el. Elengedhetetlennek tartom az énidőt, muszáj elbújni kicsit a rohanó mindennapok elől, ez a fajta művészet pedig biztosítja a szabadságot és a szépérzést. Sokszor van, hogy nem tudom, mit akarok festeni, egyszerűen csak belekezdek, így volt ez a repülős képemnél is, csak utólag jöttem rá, hogy miért is valósult meg – az egyébként egyik kedvenc – festményem – hangsúlyozta.

Fotó: Kelemen Kitti-archív

– A vírus miatt lassan egy éve, hogy nem tudtam hazautazni, ez nagyon megvisel, hiszen nagyon fontos számomra a családom, de kitartok. A vészhelyzet alatt is a szeretteim, illetve a hobbim tartotta bennem a lelket, a festészet egyfajta társam volt a nehéz hónapok alatt.

„A legcsodálatosabb talán az a sprayfestészetben, hogy láthatjuk benne önmagunkat. Nem csak a saját stílusunkat, módszereinket, ugyanúgy ott van az adott lelkiállapot, hangulat, ami által újra át tudjuk élni azt a napot, órát, percet – és ez az, ami miatt érdemes csinálni”

– vallja a fiatal alkotó.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában