Helyi közélet

2008.07.01. 11:52

Nem hívják meg Debrecenbe

<p>Debrecen – A javaslatom az volt, hogy a város bevonásával –vegyesvállalat vagy hasonló formában – működtessük közösen a repülőteret. Amennyiben összefogunk, fel tudjuk tölteni személy és teherforgalommal a repteret.</p>

Ezt válaszolta többek között a Naplónak a jordán üzletember magyarországi megbízottja, amikor tervei, tárgyalásai részleteiről kérdeztük.

Közölte azt is, hogy a májusi debreceni látogatásakor a vagyonkezelő stratégiai igazgatójától ígéreret kapott egy olyan meghívásra, mely alapján meg tudja szervezni a Jordan Aviation légitársaság elnök-vezérigazgatójának látogatását, de „sajnos ez a meghívó a mai napig sem érkezett meg” – írta.

Megkérdeztük a polgármesteri hivatalban, hogy ezt a nyilatkozatot megkeresésnek tekintik-e.

Kovács Zoltán, a hivatal tanácsnoka válaszként megismételte az elmúlt héten közölteket, mely szerint eddig sem az üzletember, sem a megbízottja semmilyen formában nem jelezte a debreceni önkormányzattal a kapcsolat-felvételi szándékát.

Hozzátette: pályázati időszakban ráadásul nem lenne szerencsés tárgyalást (akár nem hivatalosat) folytatni olyan érdeklődővel, aki nem pályázott.

Válaszából tehát az következik, hogy nem küldenek meghívót Mohammed Al Khashmannak, s augusztus végéig – a pályázat eredményének várható döntéséig – nem is kívánnak tárgyalni a repőtőtérhez kapcsolódó ajánlatról.

Nader Atwan Saleh, a Magyarországon működő Atwan Kft. ügyvezető igazgatója, a Jordan Aviation magyarországi képviselője a Napló kérdésére azt felelte, nem adták még fel a terveket a reptér kapcsán.

Mint a június 27-i számban írtuk, Capt. Mohammed Al-Khashman, a Jordan Aviation légitársaság elnök-vezérigazgatója találkozni szeretne Kósa Lajos polgármesterrel, hogy tájékoztassa javaslatairól.

Májusban járt Debrecenben, beszélt a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. stratégiai igazgatójával.

„A megbeszélésen felvázoltam egy lehetséges forgatókönyvet a repülőtér fejlesztésére; javaslatom az volt, hogy a város bevonásával – vegyesvállalat vagy hasonló formában – működtessük közösen a repülőteret.

A városnak van egy, a kapacitásait tekintve kihasználatlan repülőtere, nekünk van egy jól működő légitársaságunk, melyet készek vagyunk Magyarországon, Debrecenben működtetni. ..

A Jordan Aviation légitársaság továbbra is érdeklődik a projekt iránt, remélem a tárgyalásokat hamarosan a legmagasabb szinten tudjuk tovább folytatni” – fűzte hozzá Nader Atwan Saleh.

  • Új vezető a repülőtér élén
  • Reptér két érvényes pályázat
  • Az újkerti sorsáról kérdeztük Halász D. Jánost
  • Debreceni közgyûlés: tudósítás percrõl, percre
  • Reptér: két érvényes pályázat
  • Reptér: újra pályáztatnák
  • Új vezetõ a debreceni repülõtér élén
  • Aláírták a repülõtéri megállapodást
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában