Megismerni Indiát 26 nap alatt – 1. rész

Akt.:
A három utazó: Csordás László, Pusztai Árpád és Fehér Csaba
A három utazó: Csordás László, Pusztai Árpád és Fehér Csaba - © Fotó: Pusztai Árpád
India – Csordás László, Fehér Csaba és Pusztai Árpád július 28-án indult Kijeven keresztül Újdelhibe.

„Töltsd meg az életedet kalandokkal, ne tárgyakkal! Legyenek történeteid, amiket elmesélhetsz, ne dolgaid, amiket megmutathatsz.” Akár ez, az ismeretlen szerzőtől származó gondolat is késztethet három férfit arra, hogy egy hónapon keresztül, „nomád” körülmények között: 26 nap alatt, 15-ször sátrat-szobát váltva megismerje Indiát.

Csordás László, Fehér Csaba és Pusztai Árpád július 28-án indult Kijeven keresztül Újdelhibe. A továbbiakban Pusztai Árpád útleírásából idézünk. A hatalmas út első része következik.

Eső, eső, eső

Az áprilistól júniusig tartó forró nyári időszak után nem a legkellemesebbek a monszun hatalmas esőivel, viharaival tarkított hónapok, de az ezt követő himalájai magashegyi túránkhoz ez volt a legalkalmasabb időszak. India a legek országa, s ha már esőről szólunk: Mawsynramban évente 11 ezer 860 milliméter eső esik, így lehet a világ legcsapadékosabb helye ez a település.

Július 29-én, reggel 7 körül érkeztünk Delhibe, és innentől kezdve felborult az európai életritmusunk, indiai akklimatizációnk megkezdődött. Egy teljes napunk volt a szállásunkat megtalálni, majd néhány világhíres épületet, parkot meglátogatni. A Kijevben Bookingon lefoglalt Krishna hotel a város Paharganj negyedében található, ár-érték arányban kifejezetten nekünk találták ki, csupa jót lehetett olvasni a hotel reklámján a környékről is, bizakodtunk. Kilépve a hatalmas repülőtérről (visszafelé 16 perc alatt lehetett eljutni a check in-től az utolsó beszállókapuig) ránk szakadt a 20 milliós, vidámparki dodzsemhez hasonló nagyváros, bal oldali közlekedéssel, folyamatos dudálással, 33 fokos, 100 százalékos páratartalommal, újszerű szagokkal, illatokkal. A hotelhez érve gyorsan kiderült, hogy nem csendes sétálóutcában található, viszont a hotel kellemes meglepetést nyújtott. Rövid pihenő után ismerkedtünk meg a taxis Sonan Singh-gel, akivel indiai tartózkodásunk utolsó hetében nagyon sokat utaztunk együtt.

A Vörös Erőd

Ő vitt el minket a homokkő falaival Ódelhi felé emelkedő Vörös Erődhöz, ami az egykor hatalmas és virágzó Mogul Birodalom mementója. A Vörös Erőd az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont Delhiben, látogatók ezreit vonzza. Indiában a külföldi mindenhol 5-10-szeres árat fizet a belépőjegyekért, ennek fejében nem kell beállnia a gyakran kilométernyi sorba, melyet a hazaiak rendkívül türelmesen képesek végigállni. Így mi is 1000 rúpiáért, de 3 perc alatt bejutottunk, melyben benne volt a precíz, fémdetektoros motozás is. (Az erőd volt a színtere egy 2000 decemberi terrortámadásnak is, amikor egy terroristacsoport behatolt a komplexumba, megölt két katonát és egy civilt.)

8_voroserodA Vörös Erőd, ahol végeláthatatlan a sor | Fotó: Pusztai Árpád

Kétórás nézelődés után „megpihentünk” Delhi szívében, a békés és szépen karbantartott Raj Ghat zarándokhelyen. „Itt hamvasztották el egy nappal a halála után Mahatma Gandhit (1869–1948), az indiai nemzet atyját. Angliában jogot tanult, Dél-Afrikában az indiaiak védelmére sietett, miután pedig elérte a célját, visszatért Indiába. Fegyvertelen harcot hirdetett a brit gyarmatosítókkal szemben, ami miatt többször került börtönbe, számos alkalommal folytatott éhségsztrájkot. 1947-ben nem tudta megakadályozni, hogy a kivonuló britek a hindu-muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre (India és Pakisztán) osszák, amit tragédiaként élt meg. 1948. január 30-án egy hindu fanatikus gyilkos golyója oltotta ki életét, hamvait több urnába osztották szét, és India különböző részein állították ki. Ő volt az, aki bebizonyította, hogy fegyver, erőszak nélkül is lehet harcot nyerni. Többek közt Martin Luther King is a követőjének vallotta magát.”

Megkértük Sonant, hogy legelső ebédünk színhelyéül egy nagyon tiszta étterembe vigyen minket. Itt derült ki, hogy ha enni akarsz, innentől kezdve soha ne nézz be a konyhába, ne nézd, hogyan készül az étel, és akkor nem fogsz éhen halni az egyébként ízletes, változatos indiai ételek mellett. Egy fontos program maradt aznapra, sört kerestünk Delhiben, ami taxisunk segítségével is egy órába telt. Hotelszobánkban nem volt ablak, így könnyedén aludtunk hajnal 3-ig, reggel pedig indulás tovább repülővel a Himalájába.

A magas hágók völgye

Kétórás gyönyörködtető repülőút után (miközben megcsodálhattuk a felhők fölül a hegyeket) izgalmas leszállás következett Nyugat-Tibet (Ladakh, magas hágók völgye) fővárosába, Lehbe, mely elzárt hegyláncok között, 3600 méter magasságban épült. Ladakh tartomány Indiához tartozik közigazgatásilag, kulturálisan és vallási hagyományait tekintve pedig Tibethez. Az emberek élethez való viszonya is teljesen más, a buddhizmus az életüket jelentősen befolyásolja. Rövid alkudozás után a belvárosban, egy étterembe vitt minket a taxi, ahol wifit és így szállást is találtunk. A hotel szó magyarországi viszonylatban nem fejezi ki a valóságot, de a család tagjai, akik üzemeltették, kedvesek és jó vendéglátók voltak.

8_panoramaLadakh, a magas hágók völgye panorámája | Fotó: Pusztai Árpád

Az első napon Leh város központjával ismerkedtünk; nehéz volt hozzászokni a magaslati levegőhöz és a szabadtéri csatornákban folyó szennyvíz szagához. 3600 méter magasságban a palotába feljutás sem olyan egyszerű, a kilátás viszont mindenért kárpótolt. Visszafelé a sétálóutcában is rengeteg az újfajta inger, nehéz feldolgozni, kavarog az ember fejében a sok ismeretlen élmény. Végre elérkezett az este, a pihenés ideje. Ám alvásról szó sem lehetett, az akklimatizáció tovább folytatódott.

Másnap az ízletes reggeli után ismét alkudozás vette kezdetét. Megegyezés után a Thiksay Gompához indultunk, ami Ladakh egyik legnagyobb és leghíresebb kolostora buddhista oszlopokkal, szobrokkal, falfestményekkel és kardokkal; fantasztikus fekvéssel és kiemelkedő vallási szereppel.

btrozFotó: Pusztai Árpád

20 kilométerre Lehtől, az Indus völgyében található. Útközben furcsának tűnt, hogy kilométerenként 3-3 katona állt botokkal felfegyverkezve az út mellett, látszólag ok nélkül. Arra gondoltunk, hogy közel van a pakisztáni határ, katonai bázist is többet láttunk, mint nálunk benzinkutat. Az épület és a környező hegyek látványa azonban feledhetetlen élmény maradt számunkra. Teljesen feltöltődve indultunk vissza, közben kiderült, hogy a katonák és a velünk szemben busszal, kocsival, gyalog utazó, több mint 30 ezer buddhista ember Tendzin Gyatso, a dalai láma által tartott szertartásra igyekezett. Lehbe érve a sétálóutcában találtunk éttermet egy ház tetőteraszán, hasonlóan csodálatos kilátással. Délután 1000 lépcsőn felfelé a Shanti Stupához teszteltük a tüdőkapacitásunkat, felérve ismét egy látványos épületben gyönyörködhettünk.

btrEzer lépcsőn Lehben a Shanti Stupa felé | Fotó: Pusztai Árpád

Ezen a napon is rengeteg élményben volt részünk, korán feküdtünk le, készülnünk kellett a következő napra. A Zanskar folyón 24 kilométeres rafting várt ránk. A folyópartot követve, látva a WW White Wateren IV-es, nagyon nehéz besorolású folyó hullámait, zúgóit, az izgalom fokozódott.

Az utolsó kilométert sziklaomlás miatt nem tudtuk megtenni, visszafordultunk, egy alkalmas helyen levittük a hajókat, meghallgattuk a kormányos utasításait, és indulás után rögtön egy hatalmas zúgóban próbáltunk nem beleesni a 6 fokos vízbe. Kétórás küzdelem után, baleset nélkül, elégedetten ettük a chapatit, majd utaztunk vissza Lehbe. Indiai kalandozásunk első része véget ért.

– Pusztai Árpád –