Megint jönnek a „gázhiénák”, de megvan az ellenszerük

Akt.:
Megint jönnek a „gázhiénák”, de megvan az ellenszerük
© Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen – A képviselő szerint most a társasházi közös helyiségekben dolgoznának.

Ismét megindult a panaszáradat gázügyben, aktivizálták magukat azok a tisztességtelen gázszerelők, akik a lakosok tájékozatlanságára és félelmére alapozva nyerészkednek – jelezte dr. Papp Csaba (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

Tavaly nyáron többször beszámoltunk olyan vállalkozókról, akik Debrecen nagyobb társasházait azzal az ajánlattal keresték meg, hogy a lakásokban olyan elavult gázkészülékek és vezetékek vannak, melyek nem felelnek meg a mai előírásoknak, ezért azokat ők kicserélik.

A munka díját mindig nagyon magasan határozták meg és megbízás esetén sokszor olyan beruházásokat is végrehajtottak, amelyek a törvény szerint nem kötelezőek. Dr. Papp Csaba képviselő portálunknak nyilatkozva elmondta: az ősz folyamára ezek a dolgok „elcsendesedtek”, mostanában azonban ismét napi két-három ilyen tartalmú telefonhívást kap, főleg nyugdíjasoktól.

Egyes szerelők most arra igyekeznek megbízásokat kapni, hogy a társasházak közös helyiségeiben, lépcsőházaiban, folyosóin lévő gázrendszereket kicserélhessék, a lépcsőházak csöveit egymástól leválaszthassák.

– Az elavult régi rendszerek felújítása szükséges! Az viszont nem mindegy, hogy ez kivel és milyen módon történik – jelentette ki a városatya.

Új viszonyok

Hangsúlyozta, hogy köztudottan a Tigáz visszaadta az egyetemes gázszolgáltató engedélyét, helyét a nemzeti közműszolgáltató veszi majd át. – Ez előtt meggondolatlanul senki ne „ugorjon bele” többmilliós beruházásokba. Ha mégis belekezdenének, igyekezzenek minél több árajánlatot kérni, tájékozódni. Döntést csak abban az esetben hozzanak erről ha a tulajdonosok többsége azzal írásban egyetért – fogalmazott. Dr. Papp Csaba végül elismerte, hogy sajnos egyelőre nem létezik olyan független szervezet ahol ilyen ügyekben a laikusok tanácsot kérhetnének.

Ugyanakkor annak a reményének is hangot adott, hogy a nem nyereségérdekelt állami gázszolgáltató belépésével létrejön majd a „minőségi kontroll”. Kiderülhet, hogy tényleg szükség van-e ilyen beruházásokra és ha igen, annak mi a reális ára.

HBN–OCs








hirdetés