Meghalt Charlton Heston, a Ben-Hur címszereplője

Meghalt Charlton Heston, a Ben-Hur címszereplője
Egyesült Államok – 84 éves korában elhunyt Charlton Heston hollywoodi színész Beverly Hills-i otthonában szombaton.

Legemlékezetesebb szerepét az 1960-ban Oscarral jutalmazott Ben Hurban alakította. Charlton Heston évek óta Alzheimer-kórban szenvedett. Utolsó óráiban 64 éves felesége, Lydia volt mellette. “Senki nem kívánna teljesebb életet: a családját, a hivatását, az országát szolgálta. Ő maga mondta, hogy csodálatos élete volt, és két ember helyett is élt” – olvasható a Heston-család gyásziratában.

Charlton Heston élete

Charlton Heston 1924. október 24-én született Illinois állambeli Evanstonban. A színészkedést gyerekként egy chicagói iskolában kezdte. A második világháborúban a légierőnél szolgált.

A Broadway-en Az Antonius és Cleopátrában debütált, első filmes szerepét pedig 1941-ben játszotta a Peer Gyntben. Az ötvenes években a televíziós szerepeket vállalt olyan klasszikusokban tűnt fel, mint a Macbeth, a Jane Eyre vagy az Üvoltő szelek.

Félévszázados színészi karrierje alatt 62 filmben játszott. “Voltam bíboros és cowboy, király és hátvéd, elnök és festő, rendőr és szélhámos” – összegezte egyszer pályafutását. Az igazi hírnevet számára a klasszikusok: a Ben Hur, a Tízparancsolat illetve a Majmok bolygója főszerepe hozta meg számára. Emlékezetes alakítást nyújtott a 70-es években készült katasztrófa-filmekben is: a Földrengésben vagy az Airport 1975-ben.

“Charlton ideális színész a hősszerepre” – mondta Anthony Mann, aki a Cid-ben rendezte. “Tud bánni a lóval, a karddal, a harci szekérrel, a dárdával: bármivel. Ha ráaggatsz egy tógát, tökéletesen mutat benne” – vélte Mann. Képességeit és tehetségét Oscar díjjal jutalmazták. A legjobb férfi színésznek járó aranyszobrot 1960-ban a Ben Hur főszerepéért vehette át.

Bár később konzervatív nézeteiről vált híressé, Heston a 1960-as években emberi jogi aktivista volt. 1963-ban Martin Luther King oldalán masírozott Washingtonban.

A színész lelkesedett a fegyverekért, négyszer is megválasztották a Nemzeti Fegyver Egyesület elnökévé. Kiállt az amerikaiak fegyverviselési joga mellett. “Pisztolyomat csak a kihűlt kezemből vehetik el.” – mondta 2000-ben azóta híressé vált kijelentését.

Háromszor tett látogatást az amerikai katonáknál Vietnamban. 2003-ban George Bush elnöktől megkapta a legnagyobb kitüntetést, amelyet civil kaphat az Egyesült Államokban (Presidential Medal for Freedom).

Egészségi állapota az 1990-es évek végén megromlott. 1998-ban túlélt egy prosztatarákot. 2002-ben pedig kiderült: Alzheimer-kórban szenved. Akkor ezt mondta mondta: “Egy színész számára nincs nagyobb veszteség annál, mint amikor búcsút mond a közönségnek. A Vörös-tengert ketté tudom választani, de tőletek nem tudok elválni”. Hozzátette: “ha úgy látjátok, hogy kevésbé ruganyosak a lépteim, tudjátok, miért. És ha véletlenül kétszer mondanék el egy viccet, kérlek, azért nevessetek rajta.” 

  • Alföldi beszólt Szuláknak
  • Shakira házi pornója
  • Britney újra sínen van
  •  Britney Spears 2007.10.26.
  • Parisnek nem jött be a PeCsa
  •  Paris Hilton kisasszony Paris Hilton 2007. 12. 21.
  • Beyonce és Jay-Z összeházasodtak
  •  Beyonce arcai
  • DIANA-PER: Nincs bizonyíték
  •  Lady Diana








    hirdetés