2011.11.28 14:06; Frissítve: 2011.11.28 14:07


Megfelelő a Factum kerete

Megfelelő a Factum kerete
Kosárlabda - A debreceni kosarasok elnöke a nehézségek ellenére bizakodó a jövőt illetően.

Nagy változások zajlottak az elmúlt héten a Factum Sport Debrecen kosárlabda csapatánál, leigazoltak egy amerikai játékost, valamint Mika Turunent egy spanyol szakember, Raúl Jimenez váltotta a kispadon. A csapat ekkor még egy győzelemmel és 6 vereséggel a 13. helyen állt, pedig a bajnokság elején rájátszást érő helyről beszélt Mika Turunen edző. Ehhez képest a helyzet nem túl rózsás, a csapat nem tud előrébb lépni, és a játékosok motivációja is hanyatlóban. Ráadásul a Factum csak az utolsó helyen álló Zalaegerszeget előzte meg és csak idő kérdése lehetett volna, mikor cserélnek helyet.

Azóta lejátszottak egy mérkőzést, amelyet meg is nyert a Factum Jászberényben, ám ez mondható kötelezőnek is, hiszen az új igazolások nem mutatkoztak még be. Jászberényben azt a Factumot láthattuk, amit mindig is szeretnénk látni, hiszen úgy küzdött a csapat, mint még soha. És meg is lett az eredménye, győztesen térhettek haza Borosék.

A Factum elnökét, Takács Endrét kérdeztük a változások okairól, és az új célkitűzésekről.

 

Eddig semmi jele nem volt az edzőkérdésnek a Factumnál. Mi volt Mika Turunen menesztésének az oka?

Takács Endre: – Érdekes helyzet volt, a csapaton belül furcsa dolgok történtek és mivel a kiírt szakmai vezetői posztra érkeztek nagyon komoly, 30-40 oldalas pályázatok is, a tulajdonosi kör ennek figyelembe vételével hozta meg a döntését, hiszen a csapat jobbá tétele volt a cél. A spanyol Raúl Jimenez anyaga állt a legközelebb a mi elvárásunkhoz, így úgy döntöttünk, mindkét pozíciót rábízzuk.

 

Mik az elvárások az új szakemberrel szemben?

Takács Endre: – Egy egységes rendszer kialakítása a célunk a nagycsapat, illetve az utánpótlás megfelelő működésének érdekében. Az U23-as és U18-as csapatunk kiemelt szerepet játszik a szövetségben, mindkét gárdánk bajnok esélyes, így nagy hangsúlyt kell fektetni a képzésükre. Raúl Jimenez alkalmas erre, a feladata az lesz, hogy, minél sikeresebben edze az „A” csapatot, valamint az utánpótlás játékosokat megfelelően integrálja be a csapatba.

 

Mit várnak az új amerikai játékostól, Damian Saunderstől?

Takács Endre: –Problémák voltak eddig a védekezéssel, valamint a lerohanásokkal is, így ezeknek a hiányosságoknak a pótlására kerestünk egy játékost. Damian teljesen beleillik abba a képbe, amit elterveztünk. Ő egy jó mentalitású, nagyon jó képességű, ruganyos, gyors játékos, aki az elmúlt idényben az amerikai egyetemi bajnokság egyik legerősebb konferenciájában az év védője lett. Természetesen az ő feladata lesz a hiányok pótlása, mind a védekezés, mind pedig a támadások javításának érdekében.

 

Akad némi kivetnivaló több játékos teljesítményében is. Milyen változások várhatóak még?

Takács Endre: – Ezt mi nem így látjuk. Fiatal a társaság, játékosaink zöme a „B” csoportból került fel. Akik itt vannak, jó játékosok, ütőképes csapatot alkotnak, csak megfelelő irányítás kell nekik. Ha ez megvan, képesek a jó játékra. Ez a keret teljesen alkalmas a kitűzött célokra és a meglepetésekre is egyaránt.

HBN-PZ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Factum Sport
Péntektől vasárnapig Kecskeméten döntőzik a Factum U23
A mieink bejutottak az országos 8 csapatos döntőbe, így a Factum Sport Debrecen U23-as gárdája is ott vitézkedik [...] tovább »
A Factum Berettyóújfaluba megy
A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az [...] tovább »
Jónak mondható idényt zárt a Factum
Kosárlabda - A kezdeti nehézségek ellenére mindenki elégedett a klubnál az elvégezett munkával. tovább »
Hosszabbításban kapott ki a Factum
Kosárlabda - Egy hosszúra nyúlt mérkőzéssel búcsúztatták a 2011-12-es idényt a debreceni kosarasok. tovább »
Győzelemmel búcsúzna a Factum a bajnokságtól
Kosárlabda - A huszáros hajrát követően nyugodtan játszhatnak a debreceniek a Paks ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés