Megerősítette a tesztnapot a DVTK

Akt.:
Megerősítette a tesztnapot a DVTK
Miskolc – Hétfőn kiderülhet, hogy az új Diósgyőri stadionba mikortól (és mennyiért) lehet jegyet venni.

A szombati bajnoki meccsen a DVTK megerősítette azt az információt, amelyet portálunk már korábban közölt, nevezetesen, hogy április 26-án, csütörtökön két tesztmeccset is rendeznek a Diósgyőri stadionban.

Előbb 17.30-tól a 2011-ben, az NB II Keleti csoportjában lejátszott Diósgyőri VTK – Mezőkövesd SE meccs résztvevői lépnek pályára, majd 19.00-tól U17-es bajnokit rendeznek ugyanitt, a II. osztály első helyén álló DVTK a második helyezett Újpesti TE gárdáját fogadja. A diósgyőri klub bejelentése szerint a tesztnap két mérkőzését 1500 forint/fő áron lehet megtekinteni, de a 15 ezer néző befogadására alkalmas létesítményben ezen a napon legfeljebb csak 9 ezren lehetnek, ugyanis minden szektort csak 60 százalékosan tölthetnek meg a tesztüzem során.

A jegyeket várhatóan hétfőtől, vagy keddtől lehet megvásárolni (az interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint Miskolcon, a Szinva-parkban található DVTK shopban). A belépők értékesítésének kezdete a hétfő délutánra tervezett, a Diósgyőri stadion építésére létrehozott projektcég, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. taggyűlésének határozataitól függ. Ugyanis ez utóbbi cég tulajdonosai, az állami tulajdonú BMSK Zrt. (85 százalékos üzletrésszel), valamint Miskolc Megyei Jogú Város (10 százalék), és a Miskolc Holding Zrt. (5 százalék) ezen az összejövetelen hagyhatja jóvá a nyitó ünnepség rendezési tervét, valamint a diósgyőri klubbal kötendő üzemeltetői szerződést. Amennyiben ez utóbbi megtörténik, akkor már a tesztmeccsek előtt átveszi az üzemeltetést a klub.

A nyitómeccsről

A DVTK NB I-es labdarúgócsapata május 5-én játssza az új Diósgyőri stadionban az első tétmérkőzését. A Mezőkövesd Zsóry FC ellen 17.00-kor kezdődő bajnoki előtt a miskolci önkormányzat szervez stadion avató ünnepséget, 15.30-tól. Erre a rendezvényre, mérkőzésre a jegyvásárlás lehetőségéről a hétfői napon lehet leghamarabb információ, szintén a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. taggyűlésével összefüggésben.

– BCS –


Május 5-én lesz az első mérkőzés a Diósgyőr új stadionjában
Miskolc - A DVTK 2018. május 5-én játssza az új diósgyőri stadion nyitómeccsét. Így megyei rangadóval, a Mezőkövesd elleni mérkőzéssel nyit a DVTK új otthona. A DVTK – Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es találkozóval avatják fel az új Diósgyőri Stadiont – derült ki abból a közleményből, amelyet csütörtök...

Április 26-án tesztmeccset, -meccseket rendezhetnek az Andrássy úti „kehelyben”.
Miskolc - A jövő héten csütörtökön játszhatják az új diósgyőri stadionban az első mérkőzés(eke)t. Két héttel ezelőtt, április 5-én hivatalos megerősítést nyert, hogy az új diósgyőri stadionban május 5-én játszhatja első tétmérkőzését a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata, amikor a megye másik ...

Fotó: Homoky György
Mezőkövesd, Miskolc - „Bosszantó, mindamellett, hogy a Puskásnak voltak helyzetei, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, és hogy abból voltak további helyzetei az ellenfélnek” – nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója a Puskás Akadémia elleni 1-0-ás hazai vereséggel zárult találkozó után. ...









hirdetés