Megérdemelte volna a győzelmet a DVSC-TVP

Akt.:
Megérdemelte volna a győzelmet a DVSC-TVP
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – „Szép volt csajok!” – Nem véletlenül kántálták ezt az Érd elleni meccs után a debreceni szurkolók.

Hatalmas csatában maradt alul a DVSC-TVP csapata napjaink egyik legjobb formáját mutató együttesével, az Érddel szemben a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában, szombaton este a Hódosban. A Loki összeszedetten, nagy akarással, igazi csapatként játszott, mikor meglépett a rivális, akkor is talpra tudott állni, és csak hajszálon múlott, hogy nem szerzett bravúr pontot (pontokat) – a végletekig kiélezett találkozón 29–28-ra kaptak ki Tone Tiselj tanítványai.

Remekül kezdtek a debreceniek, megilletődöttségnek nyoma sem volt, az 5. percben 4–2-re mentek Kudor Kittiék. A félidő derekára a vendégek is „megérkeztek a meccsbe”, és fordítottak is, 6–7. Maradt az érdi előny, de a cívisvárosiak küzdöttek, Szilágyi Ágnes hathatós közreműködésével előbb Deszpotovics egalizált, majd Klikovac szerezte vissza a fórt, szünetben 16–15-re vezetett a Loki.

Felálltak

A második játékrész elején fej-fej mellett haladtak a felek, egészen a 42. minutumig, amikor is még 21–22 állt az eredményjelzőn. Ezután azonban nagyon elkapta a fonalat Szabó Edina alakulata, sorra lőtték a gólokat a Pest megyeiek, akik igen tetemes előnyre tettek szert négy perc alatt, 21–26.

Az utolsó negyed órában sem unatkozhattak a drukkerek, akik végig buzdították kedvenceiket: Garbuz, és Szilágyi kozmetikázott az eredményen, majd jött Kudor duplája, 25–26. Lajton Nóra fantasztikus védései is kellettek ahhoz, hogy meccsben maradjon a piros-fehér gárda, egy perccel a vége előtt, 28–28-nál támadhatott az Érd. Karnik Szabina és Mariama Signate csépelte egymást, azonban a játékvezetők csak a debreceniek kiválóságát látták hibásnak, két percre le is küldték Karnikot. A vendég gárda kihasználta az emberelőnyt, 28–29-nél még egy végső rohamra indult a Debrecen, ám nem sikerült góllal befejezni a derbit, óriási csatában nyert az Érd. A fájó vereség ellenére bizonyította a Loki, méltó ellenfele tud lenni bárkinek. Legközelebb majd február 27-én Békéscsabára látogatnak a hajdúsági lányok.

HBN


Mesterszemmel

Tone Tiselj: – Köszönöm a lányoknak, hogy ilyen remek meccset játszottak a jó erőkből álló, BL-szintű Érd ellen. Az MTK elleni rossz mérkőzés óta egyre javul a csapat játéka és harcossága. Ilyen fantasztikus hangulatban nem is lehet másként kézilabdázni, csak így harcolni.

Szabó Edina: – Hamarabb is eldönthettük volna a mérkőzést, hiszen öt góllal is vezettünk, mégis izgalmas lett a végjáték.


DVSC-TVP–ÉRD 28–29 (16–15)

Debrecen, 1500 néző. V.: Dobrovits, Tájok

DEBRECEN: LAJTOS – Varsányi 1, KARNIK SZ. 5, KUDOR 8, B. Klikovac 2, GARBUZ 4, Kelemen1. Csere: Deszpotovics 2, Siska 1 (1), SZILÁGYI Á. 4, Sirián, Marincsák. Edző: Tone Tiselj

ÉRD: JANURIK – KRPEZ 11 (5), Havronyina 2, Kisfaludi, SIGNATÉ 5, Vukcsevics, KLIVINYI 4. Csere: GRIDNYEVA (kapus), Gulyás V. 1, M. González 2 FEKETE B. 3, Szabó L. 1 (1). Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása: 5. p.: 4–2. 14. p.: 6–7. 24. p.: 12–14. 27. p.: 16–14. 40. p.: 20–20. 46. p.: 21–26. 56. p.: 27–27. 59. p.: 28–28.

Kiállítások: 2, ill. 10 perc

Hétméteresek: 4/1, ill. 6/6




Sporthírek






hirdetés