Debrecen hírei

2018.03.07. 12:35

Az ellenzék újranyitná a menekülttábort

Debrecen - Az ellenzéki pártok kormányra kerülésük esetén mind támogatnák a migránsok betelepítését – hangsúlyozta dr. Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő az egykori menekülttábor helyén, szerdán. Kifejtette, ha az ellenzéken múlik, akkor a készenléti rendőrség helyén ismét megnyílhat a menekülttábor, hiszen az utóbbi hetekben bebizonyították, hogy bevándorláspártiak.

-A határon felhúzott kerítést a legtöbben hasztalannak tartják, és le is bontanák, a kvótákat pedig fenntartanák. A szocialisták és a Párbeszéd szövetsége szerint a migránsoknak laktanyákat kellene felújítani, míg a DK az élhető menekülttáborokért szólalt fel, korábban pedig az is felmerült, hogy szociális lakásokat kellene kiutalni számukra. Az LMP szerint óvodákat és iskolákat is át kellene alakítani, továbbá úgy vélik, az ide érkezők gyakran képzettebbek, mint a magyarok – jegyezte meg.

Fotó: Molnár Péter

Hozzátette, a Momentum is kötelezővé tenné a kvótát, de úgy, hogy, aki nem akar migránsokat, az fizessen. A Jobbik régebben még elutasította, most azonban már támogatja a bevándorlást, így a politikus szerint meg kell gondolni, ki mellett teszi le az ember a voksát április 8-án.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!