Megalakult a Magyar Footgolf Szövetség

Budapest, 2015. szeptember 29., kedd (MTI) – Megalakult a Magyar Footgolf Szövetség, amelynek elnöke Gelencsér Gábor lett.

“Hivatalosan bejegyezték a szövetséget, ami azért is fontos, mert így támogatási rendszerbe kapcsolódhat be. Az elsőszámú cél szélesíteni a sportág bázisát, hogy új egyesületek és szakosztályok jöjjenek létre” – mondta Hankó Péter alelnök.

A szervezet egyik első lépéseként megállapodást kötött a Hivatásos Labdarúgók Szervezetével (HLSZ), amely elsősorban jogi és gazdasági segítséget nyújt majd, de a tervek között szerepel együttműködési megállapodás a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) is.

Gelencsér Gábor, aki egyben a nemzetközi szövetség alelnöke, arról számolt be: idén már a kisoroszi golfpálya mellett a zirci is megnyílt a footgolfosok számára, hosszútávú tervként pedig azt vázolta, hogy szeretnék profi szintre emelni a sportágat.

A footgolf fejlődéséről Gelencsér elmondta, hogy 2012-ben az első, magyarországi világbajnokságon nyolc ország 77 játékosa szerepelt, míg jövőre a második, argentínai vb-n már 30 ország 300 játékosára számítanak és a tervek szerint 17 magyar induló is lesz. Hozzátette, szeretnék, hogy a footgolf felkerüljön az ötkarikás játékok programjára, de odáig még nagyon hosszú út vezet.

– MTI –








hirdetés