Még több teraszt akarnak a belvárosba

Akt.:
Még több teraszt akarnak a belvárosba
© Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen - A díszburkolatos sétálóövezetekben a város korábban jelentősen lecsökkentette a teraszok után fizetendő közterület-használati díjat, ezzel ösztönözve a vendéglátó helyeket, hogy minél több kiülős helyet létesítsenek.

A csütörtöki közgyűlés elé olyan előterjesztés kerül, melynek értelmében kiterjesztenék ezt a zónát. Az indoklás szerint a Piac utcának a Miklós utca és Petőfi tér közé eső szakaszán is több vendéglátóipari egység található, melyek viszont már kívül esnek a kedvezményes díjfizetési övezeten, így nekik jóval magasabb közterület igénybevételi díjat kell fizetniük.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum pályázatot írt ki a Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására. Ha jóváhagyják a képviselők, a város is jelentkezik erre. Az esetleges vissza nem térítendő támogatásból például a Honvédtemetőben végeznének felújításokat, a Hatvan utcai kertben található hadisíroknál emlékparkot hoznának létre, a Köztemetőben pedig meglévő síremlékeket állítanának helyre.

HBN–OCS








hirdetés