Meg sem áll a vébéig a sárrétudvari fodrászlány

Akt.:
Dan Réka munka közben
Dan Réka munka közben - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen, Sárrétudvari – Kelet-Magyarországról a sárrétudvari lány az első, aki kijutott. Interjú Dan Réka fodrásszal és Kompos Tamás mesterfodrásszal.

A szakképzés csúcsát szimbolizáló, korábban a Szakmák Olimpiájaként ismert WorldSkills versenyek több évtizedes múltra tekintenek vissza. Az építőipartól kezdve a fodrászatig sok ágban megrendezik. Ismerjük meg a 2016-ban országos SZKTV (Szakma Kiváló Tanulója Verseny) nyertesét, aki a 2017-ben megrendezendő WorldSkills magyar indulója. Ő Dan Réka fodrász, a debreceni Hedge Hair munkatársa, akinek szakmai felkészülését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja.

Magyar résztvevőnek eddig még nem sikerült győzedelmeskednie ezen a világversenyen, de Réka felkészítője, Kompos Tamás fodrászmester (az említett szalon tulajdonosa) nagyon bízik mentoráltjában. Réka választott otthona Debrecen, egyébként sárrétudvari; viccesen meg is jegyzik, hogy Buksi kutya után (aki lehet, hogy a világ legöregebb ebe) ő is nemzetközi ismertségre tehet szert.

Hogyan választották ki Rékát?

Kompos Tamás: Márciusban volt egy előválogató Hajas László szalonjában, ahol Rékának, mint a 2016-os SZKTV győztesének, egy kihívója akadt, ám a rangos szakmai zsűri egyhangúan őt emelte ki nyertesként. Hajas a WorldSkills hazai expertje, ő vezényli a felkészülést, és a további nemzetek versenyzőit fogja pontozni Abu Dabhiban október 14. és 19. között.

Hogyan készültök?

Kompos Tamás: Ütemterv szerint haladunk, Rékát erre az időre kivettem a szalonmunkából, hogy csak a versenyre tudjon koncentrálni. Rajtam és Hajas Lászlón kívül további segítséget kapunk neves fodrászoktól. Rékának ingáznia is kell a helyszínek között: két napot Szegeden tölt, aztán Budapest és Debrecen következik, a felkészítés egészen a versenyig heti 5-6 napot, napi 8 órát ölel fel. Kell is, hiszen nagyon összetettek a versenyszámok, azon túl, hogy milyen a munkája, annak tisztasága, kivitele, módszere, s hogyan használja az anyagokat; még a testpozícióját is pontozzák, és ügyelnie kell arra is, hogy a munka közben keletkező hulladékokat, hajat szelektíven gyűjtse.

Milyen versenyszámokat kell majd teljesíteni?

Kompos Tamás: Sokrétű a kihívás, egyebek között tartóshullám, csavarás, festett, divatos hosszú haj címlap- és kifutói hangulatban, esküvői hosszú haj feltűzése díszítéssel, női divat hajvágás, modern, klasszikus férfi hajvágás szakállal, divatos férfi hajvágás is szerepel a feladatok között. Mindezt babafejeken kell bemutatni, és várható még egy három kívánság nevű feladat, ami azt jelenti, hogy az adott versenyszámban húznia kell a tanulónak három extra dolgot, amit azon a frizurán kell még megvalósítania. Ez lehet szín, textúra, vagy éppen styling témakörben.

Mi lehet az erősséged a többiekkel szemben?

Dan Réka: Bízom a higgadtságomban, a tudásomban, és a szakmai gyakorlatomban, amit Tamás mellett tökéletesíthetek nap mint nap.

hh2

A higgadtságában, gyakorlottságában és mesterétől kapott tudásában bízik Réka | Fotó: Molnár Péter

Igyekszem nem izgulni, csak a hajra koncentrálni. Előny lehet, hogy én már több éve dolgozom szalonban, így talán könnyebb lesz improvizálni egy „három kívánság” versenyszámban, hiszen egy vendég esetében is a székben derül ki, mit szeretne megvalósítani, a frizuráján látni.

Mit jelent az, hogy a WorldSkills-en nem OMC, hanem alapvetően szalonfrizurákat kell készíteni?

Kompos Tamás: Létezik külön OMC-bajnokság, ahová igazán extrém, különleges hajkölteményekkel kell készülni. A WorldSkillsen pedig olyan hajakat szeretnének látni, amelyek szalonmunkák, kifutó és poszter hangulatú frizurák. Mi ezt képviseljük, s a napi munkában is arra törekszünk, hogy egy frizura ne sok, hanem épp elég legyen – egyébként pont ezt látom a verseny nehézségének.

Hogyan alakul a verseny finanszírozása?

Kompos Tamás: Réka felkészítésétől az anyagköltségeken át az utazásig mindenhez forrást kell rendelni. Szalonunk, a szülei, s a kamara is nyújt támogatást, minden anyagi lehetőséget előteremtünk a boldogulásához.

– Barak Beáta –