Még nem tudni ki vezette az autót – egy ember meghalt

Még nem lehet tudni, ki vezette azt az autót, amelyik csütörtökön késő este lesodródott az útról Zsombó közelében, többször megpördült az úton, fának ütközött és amelyben egy ember meghalt.

A helyszínen rögzített nyomok elemzésével, szakértők bevonásával tisztázza a rendőrség a baleset körülményeit.

A baleset után a helyszínre érkező baleseti helyszínelők megállapították, hogy egy személyautó Zsombó irányából nagy sebességgel haladt Kiskundorozsma felé, amikor egy enyhe balra ívelő kanyarban a sofőr elveszítette az uralmát a jármű felett és sodródni kezdett. Többször megpördült és fának is ütközött. A balesetben egy ember a helyszínen meghalt, míg ketten könnyebben sérültek meg.

A rendőrséggel elsőként azt közölték, hogy a sofőr vesztette életét a balesetben, azonban a helyszíni szemle során rögzített nyomok ezt egyértelműen cáfolták. Az autóban utazó két másik személy azonban egyelőre nem árulta el, hogy valójában ki ült a volán mögött – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség a helyszínen rögzített nyomok alapján, szakértők bevonásával tisztázza majd ezt a körülményt.

A Szegedi Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást. Azt is vizsgálják, hogy az alkohol szerepet játszott-e a tragédiában.