Még mindig hangos a börtön

Debrecen – Az elmúlt egy év során sem szűnt meg a debreceni börtönből kifelé irányuló ordítozás, illetve a bent lévők hozzátartozóinak bekiabálása – derült ki Herpergel Róbert, Jobbikos debreceni önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján Debrecenben, amelyet egy olyan Varga utcai társasház udvarán tartott, ami szomszédos az intézménnyel.

Elmondta: először tavaly novemberben tartott a témáról sajtótájékoztatót ugyanott, de azóta nem javult a helyzet. Emiatt a politikus felvette a kapcsolatot a börtönparancsnokkal, a büntetés-végrehajtás parancsnokságával és a belügyminiszterrel. Elmondása szerint az utóbbi két helyről azt ígérték neki, hogy gyakrabban fognak a környéken járőrözni a rendőrök.

Az ott lakók arra panaszkodnak, hogy a kiabálások miatt nincs nyugalmuk, a lakásaik, házaik értéke csökkent. Herpergel Róbert emiatt arra kérte a város képviselőit, hogy tegyenek meg mindent a probléma megoldása érdekében. A lakók magas hangfogó falat szeretnének.

Reagált a Fidesz

A sajtótájékoztató kapcsán a Fidesz Debreceni Szervezete hangsúlyozta: 2018. október 12. történelmi jelentőségű nap a város életében, ugyanis a felek ekkor aláírták a szerződést a BMW beruházásáról.

– Hálásak vagyunk mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy a város, illetve Magyarország gazdasági életében is mérföldkőnek számító megállapodás létrejöhessen. Kiemelten megköszönjük a magyar kormány közreműködését, valamint Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter úr és Papp László polgármester úr munkáját.

Szeretnénk reagálni azokra az ellenzéki megnyilvánulásokra is, amelyek elhangzottak eme nagybetűs napon.

A Fidesz közleménye rámutat: a szétesőben lévő Jobbik olyan témával állt elő, amit már csaknem egy éve körbejártak. Ha a Jobbik hiteles párt volna, akkor a figyelemelterelő akciók helyett inkább a pártot sorozatosan érő súlyos botrányok tisztázásával foglalkoznának, s magyarázatot adnának a gyanús pénzmozgásokkal és illegális párttámogatásokkal kapcsolatos vádakra.

Végül emlékeztet a kormánypárti szervezet arra is, hogy a város közgyűlésében minden politikai szervezet egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta a pénteki szerződéskötést.

HBN