Még meghúzzák a végét a debreceni pólósok

Akt.:
Macsi Patrik
Macsi Patrik - © Fotó: Matey István
Debrecen – Csalódottak, mert kikaptak, de örülnek, mert bizonyították, felveszik a versenyt egy BVSC szintű csapattal is.

Őrült izgalmakat tartogatott a DVSE szerda esti, BVSC elleni találkozója a Debreceni Sportuszodában. A meccs vége előtt két másodperccel még kiegyenlített Komlósi Péter alakulata, 9–9 állt az eredményjelzőn, vagyis büntetők következtek volna. Ám a következő pillanatban mégis a vendégek örülhettek, 10–9-re nyert a Zugló, mely így továbbra is harcban van az ötödik helyért.

A férfi vízilabda OB I. 2017/18-as kiírása értelmében az együttesek a rájátszás első körébe magukkal vitték az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeiket, vagyis a párharc 3–3-ról indult. Múlt héten Pesten a házigazda nyert, így a cívisvárosiaknak mindenképp diadalmaskodniuk kellett volna ahhoz, hogy továbbra is versenyben maradjanak. Ez nem sikerült, így a debreceniek a hetedik pozíció megszerzéséért folytathatják, méghozzá a Honvéddal szemben.

Kemény menet

– Felemás érzések kavarognak bennem: szerdán este még óriási csalódottság uralkodott el rajtam, és a társaimon is, mivel nem tudtuk kiharcolni annak a lehetőségét, hogy egy harmadik derbi döntse el a továbbjutás kérdését. Annak viszont örülünk, hogy fel tudtuk venni a versenyt a BVSC-vel. Papíron erősebb gárdaként vannak elkönyvelve, mint mi, ennek ellenére megmutattuk, van keresnivalónk ellenük is – fogalmazott Macsi Patrik, a DVSE pólósa, aki három gólt szerzett a zuglóiak ellen. – Hiába ment jól számomra a játék, ez egy csapatsport, és az az elsődleges, hogy nyerjünk. Talán fáradtabban kezdtünk, de sikerült felvennünk a ritmust, és egyenlítettünk is a hajrában. Ám ekkor olyan történt, ami a vízilabdában nem gyakran esik meg, balszerencsénkre az utolsó pillanatban kaptunk egy gólt, ami el is döntötte a nyitott kérdéseket – emlékezett vissza Macsi.

A DVSE május 12-én a Honvéd otthonába látogat, majd május 16-án hazai medencében játszik – a tét a hetedik hely megszerzése. – Többször is játszottunk már a Honvéddal, kemény menet lesz, terveink szerint már idegenben szeretnénk kiharcolni az előnyt. Fejben és fizikálisan is ki kell még tartanunk, a célunk, hogy a bajnokság végét még meghúzzuk, és kiharcoljuk a hetedik helyet – jelentette ki a sportoló, aki múlt nyáron tért vissza a Debrecenhez, és mint mondja, nem bánta meg, hogy hazajött.

HBN