Még egy kapust hoznának a Lokiba

Akt.:
Még egy kapust hoznának a Lokiba
© Fotó: Gyirmót FC
Debrecen – A DVSC leigazolta a legutóbb Gyirmóton védő Nagy Sándort, azonban egy hálóőrre még szükség van Debrecenben.

Meglehetősen lomhán kezdte az átigazolást a Loki a nyáron, ugyanis jó ideig csak távozókról érkeztek hírek, illetve olyanok jöttek vissza a kerethez, akinek lejárt máshol a kölcsönszerződésük. Aztán végre megtört a csend, a debreceniek leigazolták a tavaly Nyíregyházára igazolt Tisza Tibort, aki éppen innen ment el a Szpariba.

Nagy érkezett

Arról is szó volt, hogy kapusra is szüksége van a gárdának, mert három kapuvédő, Danilovics, Kelava és Verpecz is elhagyta a cívisvárost néhány napja. Így a nyár első tréningjén Erdélyi Miklós kapusedző csak a két ifjoncnak, a 17 esztendős Kovács Péternek és a húszéves Szabados Istvánnak tudott foglalkozást vezényelni. Már akkor elhangzott a klubvezetés részéről, hogy két kapust szeretnének leigazolni, mégpedig olyanokat, akik nem számítanak légiósnak.
Az első fecske meg is érkezett Nagy Sándor személyében, akit legutóbb a Gyirmót együttesében láthattak védeni a szurkolók. A 31 éves, magyar nemzetiségű labdarúgó Ungvárról származik, és két esztendőre írt alá.

– Régóta ismerjük Nagy Sándort, mert az elmúlt években, amikor Ukrajnában védett, több edzőmeccset is játszottunk a Hoverlával – nyilatkozta a Naplónak Erdélyi Miklós. – Korábban volt nálunk már próbajátékon, de akkor adminisztrációs akadályok miatt nem sikerült leigazolnunk. Mivel három kapusunk is távozott, Danilovivcs kölcsönből visszatért a Puskásba, Verpecz új kihívásokra vágyott, Kelava pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért került fel az ifiktől két kapus, Kovács és Szabados. Melléjük még akartunk két hálóőrt szerződtetni, közülük az egyik Nagy Sándor.

HBN


Dusan Brkovics megy?

Sajnos úgy tűnik, hogy a Debrecen egyik legjobbjának számító játékos, a szerb belső védő, Dusan Brkovics nem hosszabbítja meg június 30-án lejáró szerződését. Információink szerint a hátvéd a cívisvárosban tartózkodik, de már nem vesz részt a hétszeres bajnokcsapat edzésein, könnyen lehet, hogy a kontraktusa pénteki lejárta után másik együttes felé veszi az irányt. Érkezhet viszont Nagy Sándor mellé egy másik kapus, a Rapid Wienből Novota János, aki négyszeres szlovák válogatott. A sajtó szerint a harminchárom éves futballista már el is köszönt a bécsi csapattársaitól, s állítólag napokon belül aláírhat.


DVSC: Tisza Tibor visszatért Debrecenbe

Egy év nyíregyházi kitérő után ismét a DVSC csapatának játékosa lett Tisza Tibor, aki egy plusz egy évre írt alá – adta hírül a hétszeres bajnokcsapat hivatalos honlapja.

Nem lesz több Igor-gól

A Loki korábbi kitűnő csatára, Igor Bogdanovics felhagy a focival, a jövőben már csak edzősködni fog.








hirdetés