Még egy hétig lehet idén Diákhitelt igényelni

Budapest – Még egy hétig lehet idén Diákhitelt igényelni, december 15-éig tart az utolsó igénylési időszak – közölte a Diákhitel Központ Zrt. kedden az MTI-vel.

Úgy fogalmaztak, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-hez rekord alacsony, 4,9 százalékos kamattal juthatnak a hallgatók, képzési formától függetlenül. A 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t pedig kizárólag önköltséges képzésben részt vevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére.

Hangsúlyozták, hogy aki december 15-éig eljuttatja kérelmét a Diákhitel Központhoz, január 15-én megkapja a kért összeget. A Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató.

Diákhitel1 esetében havonta 15-50 ezer forintot lehet felvenni, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.

A Diákhitel Központ Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes időben számba venni a tavaszi szemeszterre esedékes kiadásokat, aki ugyanis december 15. után adja le igényét, csupán március elején juthat pénzhez.

A hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet év eleji módosításának eredményeképpen a jogosultak körét és a jogosultsági időt is kiterjesztették – emlékeztettek. Fontos változás, hogy már 40 éves korig lehet kérni a diákhiteleket, 10 félév helyett akár 11 félévre is.

Az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályán kinyomtatható és le is adható. A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) is lehetőség van.

A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló elérhető a központ internetes felületén (www.diakhitel.hu) – olvasható a közleményben.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés