Még egy hétig fényesség

Még egy hétig fényesség

Advent első vasárnapján gyulladtak fel Miskolc belvárosában (és egyéb pontjain)  a karácsonyt váró ünnepi fények. Ezek az idén még díszesebbek, még fényesebbek voltak, mint tavaly.

Az önkormányzat 6 millió forintot fordított a költségvetésből a fénydíszítésre, ehhez jött egymillió forint, amit épp a tavalyi díszkivilágításról készült fotókkal nyert, és további milliókat jelentett az áramszolgáltató és két másik cég felajánlása.

A Kazinczy és Szemere utca leszerelt díszei a Zsolcai kapuba kerültek, a belváros pedig újakat kapott, olyanokat, amelyek harmonizálnak a meglevőkkel. A Búza térre is újak kerültek, az eddigiek a hejőcsabai bevezető szakaszt díszítik.

A díszkivilágítás immár kiterjedt az Újgyőri főtérre, az Ady Művelődési Házra, az avasi városrészre, a Szinva-parti térre.

Az ünnepi fényekben még egy hétig gyönyörködhetünk, a jövő héten ugyanis elkezdik azok leszerelését.

KHE








hirdetés