Még bőven a padláson gubbasztottak a betörők, amikor befutottak a rendőrök

Akt.:
Még bőven a padláson gubbasztottak a betörők, amikor befutottak a rendőrök
© Fotó: police.hu
Debrecen – A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két helyi férfival szemben, akik a megalapozott gyanú betörtek egy debreceni családi házba.

A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. László és M. Róbert ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. november 7-én 0 óra 5 perckor érkezett állampolgári bejelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy Ajtó utcai családi házba ismeretlen személyek betörtek, akik jelenleg is az ingatlanban vannak. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol átkutatták a lakatlan házat, amelynek padlásán megtalálták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A járőrök M. Lászlót és M. Róbertet előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A 35 és 40 éves gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A rendőrség a két helyi férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés