Médiatanács: a Boross-interjú aggályos, de nem jogsértő

Budapest – A médiatanács nem tartotta kirekesztőnek, ezért jogsértés hiányában megszüntette a hatósági eljárást a Magyar Hírlapban még tavaly megjelent Boross Péter-interjú ügyében – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

A médiatanács nem minősítette kirekesztőnek Boross Péter volt miniszterelnöknek a Magyar Hírlapban és online oldalán “Nem kulturális, hanem etnikai konfliktus a bevándorlás” címmel megjelent interjúját, ezért jogsértés hiányában megszüntette a hatósági eljárást.

A politikus még tavaly augusztusban a bevándorlással kapcsolatban beszélt a lapnak arról, hogy szerinte az érkezőknek nemcsak kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.

Az NMHH közleményében azt írta: a testület álláspontja szerint a vizsgált médiatartalom tekinthető ugyan aggályosnak vagy tudományosan megalapozatlannak, és az érintett közösségre nézve kétségtelenül sértő, vitára okot adó negatív véleményeket, kijelentéseket tartalmazott, de a médiaszabályozási előírások érvényesítése során az ilyen vélemény nem zárható ki a nyilvánosságból pusztán annak társadalmi érzékenységére és esetleges sértő jellegére tekintettel, különösen egy fontos, heves érzelmeket is kiváltó közéleti vitában.

A médiahatóság egy régóta zajló és várhatóan sokáig elhúzódó, az ország és az egész kontinens jövőjét érintő kérdésben ugyanis csak akkor avatkozhat be bizonyos vélemények kitiltásával – a szólás- és sajtószabadságot korlátozva -, ha azok egyértelműen megsértik a gyűlöletkeltés, a kirekesztés tilalmára vagy az emberi méltóság védelmében hozott rendelkezéseket – áll a közleményben.

A médiatanács a Mérték Médiaelemző Műhely politikai reklámokat kifogásoló beadványa nyomán megállapította, hogy A magyar reformok működnek! című szpotok sugárzásával a TV2 Média Csoport Kft. és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. megsértették a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, ezért a TV2 médiaszolgáltatóját 856 ezer forintra, a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-t 832 ezer forintra bírságolta a fokozatosság és arányosság elvét itt is alkalmazva.

A médiatanács hozzájárult a Favorit Masters Kft. kérelméhez, amelyben nevét a MaRock FM Rádió – Budapest 95,8 MHz-ről Rock Rádióra kívánja változtatni.

Rádió Top megnevezéssel a Sztyeppe Műhely Kft.-t nyilvánította nyertessé a médiatanács a Kazincbarcika 88,8 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán. Egységesítheti néhány vidéki rádiójának adását a Szent István Rádió, a testület ugyanis engedélyezte a vételkörzet-bővítést az addig hálózatba kapcsolódással működő Eger 91,8 MHz+Gyöngyös 102,2 MHz-nél a Hatvan 94,0 MHz-en sugárzó rádióval, illetve a Miskolc 95,1 MHz+Encs 95,4 MHz-nél a Sátoraljaújhely 90,6 MHz-en üzemelő rádióval.

– MTI –








hirdetés