Médiatanács: A bíróság által érvénybe léptetett “Klub-szabály” miatt eddig öt rádió élt kifogással

Budapest, 2012. augusztus 15., szerda (MTI) – Eddig mindössze öt rádió élt jogorvoslattal azon harmincöt médiavállalkozás közül, amelyek pályázatát korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az úgynevezett “Klub-szabály” alapján, alaki okokból érvénytelenítette – közölte szerdán az MTI kérdésére a hatóság szóvivője.

Kiricsi Karola elmondta: az úgynevezett “Klub-szabály” alkalmazását idén egy bírósági ítélet vezette be, amely a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázattal kapcsolatosan született. Az ítélet rögzítette, hogy a pályázatoknak mely alaki kritériumoknak kell kötelező érvénnyel megfelelniük; a bíróság a korábbi formai szabályokhoz képest szigorúbb alaki feltételeket szabott, amelyet a médiatanácsnak a pályázati eljárásokban alkalmazni kell.

Ezt a szabályt azóta 19 rádiós frekvencia pályázatainak elbírálása során kellett alkalmaznia a médiatanácsnak. A “Klub-szabály” szerinti médiatanácsi döntések kapcsán összesen 35 médiavállalkozásból mindössze öt rádiót működtető hat médiavállalkozás élt kifogással.

A vállalkozások vitás ügyeiben eddig két alkalommal hozott ítéletet a bíróság, “A Fővárosi Ítélőtábla a két eddig elbírált esetben a médiatanácsnak adott igazat” – fogalmazott a szóvivő.

A felülvizsgálati eljárásokban eddig a Newave Kft., valamint a Hold Rádió és Televíziós Reklám Bt. kérelmét utasította el a bíróság. Ezen felül a Radio Papa Kft., a Klub Rádió Zrt., a Rádió Jam Zrt. (Klubrádió) és a Rumba Rádió Kft. – “Klub-szabály” szerinti jogorvoslati kérelmét még nem bírálta el az ítélőtábla.

Kiricsi Karola közölte azt is: a médiatanács fennállása óta eltelt csaknem két év alatt 105 rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati eljárást indított el. Ebből 75 érdemi döntéssel lezárult, 30 pedig bírálati szakaszban van.

“Az új médiatörvény igen széles jogorvoslati lehetőséget biztosít a pályázati eljárásokban részt vevők számára” – tette hozzá. A hatályos törvények alapján a 105 frekvencia hasznosítási eljárása során több mint 300 alkalommal lett volna módjuk a pályázóknak kifogással élniük a bíróságokon, azonban eddig mindössze 19 jogorvoslati kérelem született, melyek kétharmadában a médiatanácsnak adtak igazat a bíróságok.

MTI