Médiatanács: 76 millió forintos animációs pályázat, 44 milliós rádióműsor-támogatás

Budapest – A médiatanács 76 millió forintos, animációs filmek készítését támogató pályázatot írt ki, egyben döntött arról is, hogy összesen 43,7 millió forinttal támogatja egy éven át 16 helyi és körzeti rádiós műsor készítését – tájékoztatta pénteken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-t.

A médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjából a kisközösségi rádiók közül sikerrel pályázott a mezőtúri Pont Rádió, a székesfehérvári Alpha Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun, valamint a berettyóújfalui Berettyó Rádió programja nyert támogatást.

A helyi és körzeti rádiók közül támogatást kapott a pécsi 99,4 Rádió 1, a békéscsabai Mega Rádió, illetve a békés megyei Csaba Rádió, az Érd FM 101,3, a tiszafüredi Tisza-tó Rádió, a siófoki Part FM, a szombathelyi ISIS Rádió, valamint a miskolci Európa Rádió műsora.

Jelezték azt is: a negyedik fordulóra január 6-án beadható pályázatok sikerességének ösztönzésére a pályázatot a médiatanács megbízásából lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a pályázati anyagok típushibáiról külön közleményt tesz közzé honlapján.

A médiatanács a 2011 óta összesen majdnem 1,4 milliárd forinttal támogatott 476 rádiós műsorszám révén hatékonyan ösztönzi a helyi informálódást, a hallgatók lakóhelyének, régiójának közéleti ügyeivel kapcsolatos tájékoztatást.

Tudatták azt is, hogy a Dargay Attila-pályázatot idén második fordulós lehetőséggel is kiegészíti a testület; a 76 millió forintos keretösszegre december 10-ig lehet beadni a látvány- vagy figuratervvel kiegészített szinopszisokat. A felhívásra a médiatanács által korábban már támogatott, gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok további epizódjaira, illetve új, önálló, egyedi animációs filmalkotások gyártására lehet támogatást nyerni a tervezett összköltség maximum háromnegyedének erejéig.

Az egyedi művek pályázónként legfeljebb 30 millió forint támogatásban részesülhetnek. A sikerrel pályázó alkotásokat 2017. július 27-ig kell befejezni.

Az először tavaly meghirdetett pályázaton eddig összesen 389 millió forintban részesült 13 sorozat, illetve egyedi alkotás, közte a Bogyó és Babóca-történetek, a Sajdik-mesékből készülő Hát (m)ilyenek a. epizódok vagy a Hoppi mesék.

– MTI –








hirdetés