Meddig tart a lendületük?

Akt.:
Arjen Robben
Arjen Robben - © Fotó: Jeff Gross/Getty Images
Brazília – Arjen Robben szerint nem szálltak el a spanyolok kiütése után.

Annak ellenére, hogy a pénteki játéknapon a hollandok kiütötték Spanyolországot a B-csoport európai rangadóján, Van Persie-ék nem dőlhetnek hátra, hiszen a következő ellenfelük, Ausztrália ellen pocsék mutatójuk van; a két együttes eddig háromszor találkozott egymással, s két döntetlen mellett egy „kengurus” diadalt jegyeztek fel az almanachok.

A Hollandia-Ausztrália összecsapás szerdán 18 órától (tv.: M1, élő) kezdődik.

Figyelnek Cahillre

– Ha ránézek a csapat fiatal játékosaira, azt hiszem, mindannyiuk két lábbal a földön jár. Tapasztalt, sokat megélt labdarúgóként jó ezt látni – vélekedett a csapatnál uralkodó légkörről Arjen Robben, miután pénteken 5–1-re kiütötték a spanyolokat.

Nigel de Jong, a hollandok középpályása aktuális ellenfelük klasszisát, Tim Cahill képességeire hívta fel a figyelmet. – Ő egy fantasztikus játékos, aki mindig kihajtja a lelkét a pályán. Óvatosnak kell lennünk vele, mert a világ egyik legjobb támadójáról van szó. Remekül tud időzíteni a kapu előtt, nehéz mérkőzés elé nézünk – fogalmazott de Jong.

Van jobbik arcuk?

Tim Cahill, az ausztráliai válogatott csatára nem tudott elmenni szó nélkül a Chile elleni 3–1-es vereség mellett.

– Az elején megijedtünk a chileiek ellen, és a rosszabbik arcunkat mutattuk a meccsen. Tanultunk ebből, és a következő mérkőzéshez, a hollandok ellen pozitívan állunk hozzá.

ÉKN


Chile lehet a végállomás
Brazília – A spanyol szövetségi kapitány változtatásokat tervez.


Még nincs világvége, egy újabb zakó után lehet
Brazília – Két, vereséggel kezdő csapat javítana mérlegén Manausban.