Meccslavina vár a DHK-ra

Az UTE ellen kezdenek
Az UTE ellen kezdenek - © Fotó: HBN
Debrecen – A jégkorong MOL Ligában újoncként küzdő cívisek minimum 42 meccset játszanak a sorozatban.

Elkészült a MOL Liga 2014–15-ös idényének sorsolása: legalább 184, de akár 195 mérkőzést is láthatnak a szurkolók a szeptember 19-én kezdődő szezonban. Az új szezon szeptember 19-én, pénteken kezdődik, az újonc Debreceni Hokiklub az UTE csapatát fogadja – tájékoztatott a jégkorong-szövetség.

A február 1-éig tartó alapszakaszban a klubok három oda-vissza kört játszanak egymással, azaz 42 fordulóra kerül sor. Mivel a Debreceni HK belépésével az indulók száma eggyel nőtt, a kevesebb forduló ellenére is pontosan ugyanannyi, 168 mérkőzést játszanak az alapszakaszban.

A mezőny növekedésével megváltozik a rájátszás lebonyolítása, amelyben a korábbi néggyel szemben hat csapat vesz részt. Újdonság, hogy miközben az alapszakasz két legjobbja automatikusan az elődöntőbe kerül, a harmadik helyezett a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel két nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőt játszik a további két kiadó elődöntős helyért.

Az elődöntőben, amely mostantól az egyik fél negyedik győzelemig tart, megszűnik az ellenfélválasztás: az alapszakasz győztesének a két selejtező-győztes közül az lesz az ellenfele, amelyik az alapszakaszban rosszabb helyen végzett.

HBN








hirdetés