Matolcsy György: a siker kulcsa a megszorítás nélküli, strukturális reform

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Miénk a 21. század, Magyarország sikeresen hajtja végre a reformokat – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön délután a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán, ahol a Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottságának meghívására tartott előadást „A magyar modell: a válságkezelés magyar receptje a mediterrán út tükrében” címmel.

Stabilitás, nyugalom

Beszédében felidézte, hogy 10 éve volt a globális gazdasági válság kiteljesedése, Magyarországon pedig 5 éve kezdődhetett el az újbóli növekedés. Hazánkban 2008 őszén kettős válság volt: belső és külső is. Az úgynevezett Club Med országok (például Spanyol-, Görögország és Portugália) hasonló helyzetben voltak, s őket is tarkón ütötte a globális válság – fogalmazott Matolcsy György.

matolcsy2Fotó: Molnár Péter

Beszédében emlékeztetett arra is, hogy amíg más gazdagabb államokban tüntetnek és zavargások vannak, addig Magyarországot stabilitás, nyugalom jellemzi. Gazdasági színvonalban Görögországot már elértük, és közelítünk Olaszországhoz is.

Pedig 2010 tavaszán Magyarország gyakorlatilag az államcsőd szélén volt, ahogy például Görögország is. A jegybankelnök szerint a siker egyik kulcsa az, hogy Magyarország megszorítás nélküli, strukturális reformokkal teremtett költségvetési egyensúlyt, mégpedig mindenekelőtt az adórendszerben.

Unortodox gazdaságpolitika

Spanyolország, Portugália stb. megszorításokat alkalmazott, és ennek rabja most például a francia Macron is. Magyarország a költségvetés rendbetétele érdekében egykulcsos személyi jövedelemadózást vezetett be, míg a „Club Medek” még egyszer megszorítottak.

Matolcsy György elmondása szerint itthon a kieső bevételeket különadókkal pótolták. A magyar modell egyszerre állította be a gazdasági növekedést és a költségvetési egyensúlyt, s mindezek eredményeként megerősödhettek a munkaadók és a munkavállalók érdekeltségei is, továbbá a fogyasztás adója is visszakerülhet a költségvetésbe. Az adókerülés mára a felére csökkent.

matolcsy3Fotó: Molnár Péter

A jegybankelnök arra is rámutatott, hogy a sikerhez a jó programon kívül kellett „egy jó miniszterelnök”, valamint a foglalkoztatás kiterjesztése és a munkahelyvédelmi akcióterv is, euróval azonban nem lehetett volna megvalósítani. Figyelembe vették a fokozatosságot is, ugyanakkor megszabadították a családokat is a devizahitelektől.

2017-re jelentősen nőtt a foglalkoztatás is – hívta fel a figyelmet Matolcsy György –, ebben azonban nemcsak a közfoglalkoztatás játszik szerepet, hanem a piaci munka is. A válság után, az unortodox gazdaságpolitikának köszönhetően immár az ötödik legnagyobb mértékben a magyarországi GDP nő.

Versenyképességi fordulat

S amíg a Club Med országok nem tudnak kilépni a megszorítások okozta ördögi körből, a politikai, illetve költségvetési, banki válságból, addig mára a V4 országok immár náluk is nagyobb gazdasági erőt képviselnek Németország számára – lásd a nagy autógyárak hazánkba települését.

matolcsy4Fotó: Molnár Péter

Magyarország a versenyképességi fordulat felé halad – hangsúlyozta Matolcsy György. Beszéde végén Patai Mihály közgazdászt idézte, aki szerint ennél jobb állapotban még sose volt a magyar gazdaság, és az utóbbi 100 évet figyelembe véve most először van egyszerre az, hogy az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, és a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg is pozitív.

VA