Természetművészek is érkeztek

2019.07.08. 11:00

Elindult a Hajdúnánási Ifjúsági Alkotótábor

Már hatodik alkalommal rendezik meg az alkotótábort, melynek végén a fiatalok a nyilvánosság előtt is megmutathatják a munkáikat.

Fotó: Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal

Az idei művésztelep a hatodik alkalom, hogy Hajdúnánás lelkes művészetpártoló vezetése ifjúsági alkotótábort hirdetett a közép-, és felsőfokú művészetoktatásban tanuló, vagy nemrég végzett fiatalok számára. Ebben az évben közel húsz fiatal vesz részt az alkotásban – írja közleményében a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal.

Néhány napja kezdődött el Hajdúnánáson az ifjúsági alkotótábor, ahova azok a kreatív képességekkel rendelkező fiatalok jelentkezhettek, akik szerették volna látásmódjukat, gondolataikat, érzéseiket vászonra örökíteni. A fiatalok július 6-án találkoztak az Aranyszalma Alkotóházban, azóta dolgoznak, s próbálnak valami igazán maradandót készíteni.

Az idei Ifjúsági Alkotótábor mottója a Hermész Triszmegisztosz-i bölcseletet követve az alkotó belső történéseinek és az őt körülvevő világnak a kapcsolatát vizsgálja meg a képzőművészet eszközrendszerén keresztül mondta a tábor művészeti vezetője.

Orosz Csaba kiemelte, hogy a tíz napos tevékenység alatt a pillanatnyi reflexiók és a mélyebb benyomások között ingadozva, az alkotók a hely szellemiségére reflektálnak grafikáikkal, festményeikkel, installációikkal.

A résztvevők köre idén először bővül a természetművészet műfaját művelő alkotókkal, akik a hajdúnánási környezet autentikus anyagainak (szalma, agyag, stb.) felhasználásával készítik majd el műveiket.

Az alkotótábor magját ezúttal is két művészeti egyetem aktív, illetve nemrég végzett hallgatói alkotják, akikhez korlátozott számban csatlakoznak Hajdúnánás testvérvárosaiból meghívott középiskolások, s a helyi gimnázium szakkörösei.

A tábor művészeti vezetője – ahogy az előző években is – dr. Orosz Csaba képzőművész, az Egri Vizuális Művészeti Intézet egyetemi docense, Vizuális Nevelés és Művészetelmélet Tanszék vezetője.

A fiatalok által készített munkákat az érdeklődők július 16-tól tekinthetik meg a művelődési központ galériájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában