Másodpercek alatt millióval „drágult”

Másodpercek alatt millióval „drágult”
Iványi-Grünwald Béla Nyári délelőtt című olajképe a kikiáltási árnál, 1 millió 800 ezer forintnál 1 millió 400 ezerrel drágábban kelt el.

Előtte Szőnyi István Zebegényi utca című festményére licitáltak: 1,8 millióról indult, 3 milliónál csapott le a kalapács.

Az aukciót Villásné Bagdi Ilona vezette, a debreceni Villás Galéria és Aukciósház társtulajdonosa. Ez volt az I. Miskolci festmény- és műtárgyárverés, a múlt pénteken rendezték meg a Károly Hotel nyolcadik emeleti dísztermében. 

A többi fővárosi 

Lehettek jó negyvenen, a 133 tétel (árverésre kínált festmény, porcelán, ezüst és egyéb műtárgy) mintegy háromnegyede kelt el. Persze, nem negyvenen licitáltak, a résztvevők között ott voltak többen az eladók közül, és voltak, akik nem vásárlási szándékkal ültek be.

Villásné sikeresnek mondta az aukciót, így remény van rá, hogy szeptemberben megint rendeznek egyet Miskolcon, a mostaninál is nagyobbat.

A Villás Galéria és Aukciósház az egyetlen ilyen vidéken, a többi mind a fővárosban van. Tizenhat éve működnek, túl vannak a huszadik árverésükön, és még vagy száz kisebben. Ez az első olyan, amit nem Debrecenben rendeztek. 

 „Kiléptek” Debrecenből 

Mogyorós Zoltán érdeme, hogy „kiléptek” otthonukból. Mogyorós számos rendezvényt szervezett már – Miskolcon és a megyében (is) – , és maga is műgyűjtő. Elmondta az Észak-Magyarországnak: régóta ismeri Villásékat, akiknek felajánlotta, hogy segít megszervezni egy miskolci aukciót. Abban is segített, hogy a potenciális eladók jelentkezzenek. (A két nagyértékű festmény egyike miskolci volt.)

Mogyorós Zoltán megoszt velünk egy „műhelytitkot”. (Nem titok egyébként, a hozzáértők tudják.) A kikiáltási árnak jelentősen a piaci ár alatt kell lennie, egyébként nem lenne licit.

Villásné Bagdi Arankát arról kérdeztük: a sorrend összeállításának van-e szerepe? Természetesen van – felelte –, a férje rakta sorrendbe a licitre felkínált műveket, dísztárgyakat. Nem volt igazuk a kétkedőknek, akik azt huhogták, hogy Miskolc nem az a város, ahol valaki fel meri emelni a „tárcsát” – egy-egy, számmal jelzett kártyával szálltak versenybe –, és a nyílt színen vállalja a több százezres, milliós vételt. Több ismerős arcot láttunk az árverésen, szinte biztos, hogy mindenki „önmagát képviselte”. Kivéve azt a néhány (alighanem más városban lakó) vevőt, aki korábban bejelentkezett, megbízást adott, illetve telefonon licitált.

Sz.G.








hirdetés