Másodosztályon, kivéve az InterCityken

Másodosztályon, kivéve az InterCityken
© Illusztráció: HBN archív
Hajdú-Bihar – A vasúthálózaton összesen már több mint 300 kocsi vált komfortosabbá, esztétikusabbá ez év elejére.

Folyamatosan cseréli, újítja személyszállító vagonparkját a MÁV a forgalmi igényekhez igazítva és a járműpark műszaki állapotát figyelembe véve. Ez együtt jár a személyvagonok osztályba sorolása változásával is. A jelenleg folyó kocsi felújításokkal és a használt járművek beszerzésével Kelet-Magyarország járműállományát igyekeznek javítani – derül ki a vasúttársaságnak a Napló kérdéseire adott válaszaiból.

Az utazóközönség által eddig tapasztalt legszembetűnőbb változás, hogy az InterCityk kivételével mostanra csak másodosztályú kocsikkal közlekednek a személy-, a sebes- és a gyorsvonatok Kelet-Magyarországon. Ennek legfőbb oka az utazási szokások változása, ugyanis az utóbbi időben a megváltott jegyeknek csupán körülbelül 6 százaléka szólt az első osztályra. Emiatt a szerelvényeken a komfortosabb vagonok leginkább kihasználatlanok, míg a másodosztályúak zsúfoltak voltak. Azzal együtt, hogy a MÁV járműállománya túlnyomó részben másodosztályú kocsikból áll és ezért ezek a felújításokon is magasabb arányban esnek át, a régebbi kivitelű, nem légkondicionált gyorsvonati, első osztályú kocsikat a szervizelés során fokozatosan másodosztályúvá minősítik át.

Az osztrák vasúttársaságtól a MÁV év végéig vásárol ötvenöt használt vasúti személykocsit. Ezeket a felújítás után a miskolci térségben állítják forgalomba.

HBN








hirdetés