Máshogy kell jelölni az izraeli telepekről érkező termékeket mostantól

Akt.:
Brüsszel – Elfogadta szerdán az Európai Bizottság azokat az új szabályokat, amelyek értelmében a jövőben világosan fel kell tüntetni a termékek származási helyénél, ha izraeli telepekről érkeztek.

Az ügy hátterében az áll, hogy az Európai Unió nem ismeri el az 1967-es hatnapos háború folyamán a zsidó állam által elfoglalt területeket az ország részeként. A bizottság hangsúlyozza, hogy nem új jogszabályról van szó, pusztán technikai jellegű értelmezési magyarázatot fogadott el a származási országok feltüntetését szabályozó uniós irányelvhez. Ennek ellenére Izraelben az ügy egyértelműen politikai, diplomáciai kérdéssé vált, egyesek antiszemitizmusnak nyilvánították az uniós döntést, amely a közel-keleti béketárgyalásokra is hatással lehet.

Bizottsági források ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a szabálymagyarázat kidolgozása egy olyan három évig tartó folyamat volt, amelynek során folyamatos volt az egyeztetés az izraeli hatóságokkal.

Az uniós szabályok értelmében az eredetmegjelölés nem lehet félrevezető, és helytálló információt kell tartalmaznia. Ezeknek a feltételeknek a bizottság szerint nem felel meg, ha Izrael részeként el nem ismert területekről származó áruk izraeliként vannak feltüntetve.

Az új szabályok értelmében Izraelt azoknál az országoknál lehet származási helyként feltüntetni, amelyek a zsidó államnak az unió által elismert területén készülnek. A gázai övezetből, Ciszjordániából, Kelet-Jeruzsálemből és a Golán-fennsíkról származó termékek esetében azt kell feltüntetni, hogy ezek az árucikkek az adott földrajzi helyről érkeztek, de a bizottság szerint ez sem elég egyértelmű, ezért zárójelben kell majd jelezni, hogy azon belül palesztin területről, vagy izraeli telepről származó áruról van szó.

Az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy ez az első lépés-e a telepekről származó termékek bojkottja felé, világossá teszi, hogy az EU ilyen intézkedést nem támogat.

“Az Európai Unió a bojkott és a szankciók semmilyen formáját nem támogatja Izraellel szemben” – közölte a bizottság.

Az EU Izrael első számú kereskedelmi partnere. Az unió és a zsidó állam közötti áruforgalom tavaly mintegy 30 milliárd eurót tett ki. Arról nincs hiteles adat, hogy ennek mekkora hányada származik az izraeli telepekről, a bizottság becslésekre hivatkozva azt írja: az Izraelből származó import kevesebb mint egy százaléka lehet ilyen termék.

Brüsszel arra is felhívja a figyelmet, hogy a címkézési szabályok betartatása a tagállamok feladata.

– MTI –








hirdetés