Maruzsa: nyolc gyakorlóiskolánál lesz változás szeptembertől

Akt.:
A Debreceni Egyetem főépülete
A Debreceni Egyetem főépülete - © Fotó: HBN archív
Budapest, 2015. június 2., kedd (MTI) – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áttekintette a gyakorlóiskolák átszervezésének lehetőségét, és három esetben összevonás, ötben pedig fenntartóváltás várható szeptembertől – mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Közlése szerint hetven köznevelési intézmény és negyven gyakorlóiskola közül kilencnél látták, hogy probléma van és a fenntartóváltás indokolt lehet.

Valamennyi intézménynél a tárca és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) részéről az a vállalás, hogy változatlan profillal, anyagi kondíciók mellett és egységes működési rendben folytathatják a tevékenységüket, csak és kizárólag fenntartóváltásról van szó – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Jelezte: bíznak benne, hogy az intézkedésnek egyfajta profiltisztító hatása lesz a felsőoktatás számára, és segíti annak áttekintését, hogy a felsőoktatási intézményrendszer megfelelő struktúrában látja-e el a feladatait.

Pénzügyi megtakarítás nem volt célja az átszervezésnek – rögzítette helyettes államtitkár. Hozzátette, létszámcsökkentés szintén nem merült fel, és nem látha okát, hogy az intézmények dolgozókat küldjenek el. Ilyen elvárás sincs, a tanulólétszám nem változik és mindenki az épületeiben marad – jelentette ki.

Maruzsa Zoltán kiemelte, az intézmények valamennyi pedagógus és nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozóját átveszik, a jelenlegi intézményvezetők a jogszabályok alapján kitöltik mandátumukat. A beiskolázási körzet nem változik, és további összevonás, átszervezés sem lesz.

Maruzsa Zoltán ismertette: a Debreceni Egyetemen összevonják az Arany János Gyakorlóiskolát, a Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolát és a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumot, így létrejön a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma nem érintett az összevonásban, változatlan formában működik tovább.

A bajai Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskoláját átadják a Klik-nek, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumát szintén. A Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája is a Klikhez kerül.

A Nyugat- magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Győrben továbbra is az egyetem fenntartásában marad.

Az egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskolája és Kollégiuma Sopronban a földművelésügyi tárca fenntartásába kerül, így részévé válik az agrárszakképző intézmények rendszerének.

A Pécsi Tudományegyetemen összevonják a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát, a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolát, az 1. számú Gyakorló Általános Iskola és Óvodát, így létrejön a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda, mely a jelenleginél hatékonyabb szervezeti kereteket biztosít majd.

A Szent István Egyetem Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberényben a Klikhez kerül.

A változtatások között említette Maruzsa Zoltán a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola és a Szegedi Tudomány Egyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma összevonását, így létrejön a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola.

Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy a pedagógusképzésben kötelező szakmai gyakorlatot biztosító gyakorlóiskolák rendszerét a felsőoktatási stratégia alapján vizsgálták át komplex módon.

Felidézte, hogy a véleményezési folyamat május közepén zárult le, az eredmények ismeretében május végéig folytatódtak a tárgyalások az érintett felsőoktatási intézmények, a gyakorlóiskolák és a tárca illetékes vezetői között.

– MTI –








hirdetés