Martonyi János: a magyar elnökség kiemelt témája lesz a romaintegráció

A 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökség prioritásai között szerepel a szegénység és a romaintegráció kérdése, a közös energiapolitika kialakítása, a Duna-régió stratégia kidolgozása.

Martonyi János külügyminisztere kedden számolt be ezekről a kérdésekről az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt.

Martonyi János fontosnak tartaná, ha a magyar elnökség idején Horvátország uniós csatlakozásával kapcsolatban az érdemi tárgyalásokat le lehetne zárni. Szintén kiemelten kezelik a magyar elnökség idején az EU külső szerepének erősítését. Martonyi János szerint ahhoz, hogy az EU erőteljesebb befolyáshoz jusson, sikeres bővítési politikára van szükség. A keleti partnerség erősítése kapcsán a külügyminiszter megemlítette, hogy jövő májusban Gödöllőn keleti partnerségi csúcsot szerveznek, ahova hat keleti állam vezetőit hívták meg.

Kérdésre válaszolva Martonyi János az eddigi soros elnökségi időszakokat értékelve a svéd elnökséget említette sikeres időszakként.

– Független HÍrügynökség –