Máris eldöntötte a Balmazújváros

Akt.:
Máris eldöntötte a Balmazújváros
© Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Gyakorlatilag az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését az újvárosi gárda.

A legjobb nyolc között a Békéscsaba 1912 Előre együttese várt a Balmazújvárosra a Magyar Kupában. Több játékos, több ízben elmondta, hogy akkor lehet esélyük jó eredményre, ha a hétvégi Ferencváros elleni zakót elfelejtik. Jelentjük: sikerült!

Magabiztos játék

Már a mérkőzés elején olyan impozáns játékkal rukkolt elő a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, amely arra utalt, hogy tényleg sikerült túllépniük a budapesti fiaskón. Bár tegyük hozzá, hogy igencsak felforgatta csapatát Horváth Ferenc, ugyanis hat helyen változtatott a legutóbbi bajnoki mérkőzéshez képest a kezdő tizenegyben. Az elszántság, és a bizonyítási vágy mellett az is látszott a labdarúgókon, hogy nem akarják nyitva hagyni a továbbjutás kérdését. A 23. percig kellett várni az első hazai gólra, ekkor Rudolf nagyszerű passzával kihagyhatatlan helyzetbe hozta Vajdát, ő pedig megszerezte a vezetést. Innentől pedig beindult egy amolyan gyártási folyamat, ami a gólokat illeti.

balmaz2_Fotó: Derencsényi István

Az első félidőben még két gólt láthatott a hétköznap korai esti kezdés ellenére kilátogató újvárosi közönség. Pazarabbnál pazarabb támadások, szebbnél szebb gólok, önfeledt futball jellemezte a hajdúsági együttest. Nem csoda, hogy az NB II-ben szereplő békéscsabaiak letörten, egykedvűen „szaladtak” ki a második félidőre. Már, aki kijött, hiszen Boér Gábor hármat is cserélt a szünetben. Ám az újvárosi hengert ezzel a lépésével sem sikerült megállítania.

Mesterhármas!

Ha pedig Vajda kezdte el a gólgyártást, úgy gondolta, ő is fejezi be. Csakhogy nem akárhogyan: a második játékrészben tizenöt perc alatt rúgott még két gólt a balmazújvárosi jobb szélső, akinek ez volt profi karrierje során az első mesterhármasa. „Talán a megye I-ben rúgtam utoljára mesterhármast!” Jött a 27 éves középpályás vicces megjegyzése a dicséretek közepette. Szombaton még ötöt kapott a Balmaz, szerdán pedig már ötöt rúgott. Tanítani se lehetne jobban, hogy miként kell kijönni egy gödörből minél előbb. A továbbjutás kérdése valószínűleg eldőlt, a visszavágót április 4-én rendezik majd Békéscsabán, ahova 5–0-s előnnyel érkezhetnek meg Sigérék.

PI


Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Békéscsaba 5-0 (3-0)

Balmazújváros, 500 néző, v: Molnár A. (Becséri, Szalai)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Pogacsics– Habovda, Rus, Jagodics, Uzoma – Vajda (Harsányi, 71′), Sigér, Batarelo, Zsiga – Andrics (Shindagoridze, 58′), Rudolf (Kónya, 79.). Vezetőedző: Horváth Ferenc

Békéscsaba 1912 Előre: Máthé – Nagy S., Kiss L., Viczián (Urbin, 46′), Mészáros – Szélpál – Gránicz (Tóth D., 46′), Nagy I., Király, Szatmári (Gyurján, 46′) – Birtalan. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerzők: Vajda (1-0) 23., Zsiga (2-0) 35., Habovda (3-0) 44., Vajda (4-0) 51., Vajda (5-0) 60.