Helyi közélet

2016.01.20. 10:48

Kiállnak pesti kollégáik mellett a debreceni taxisok

Debrecen - A hivatásosokkal szemben alig van költsége az ubereseknek, akik a kiskapukat kihasználva működnek.

Debrecen - A hivatásosokkal szemben alig van költsége az ubereseknek, akik a kiskapukat kihasználva működnek.

Vagy egyszerűen nincs piacképes kereslet rá, vagy bátor vállalkozó szellemű debreceni: a hajdú-bihari megyeszékhelyen (még) nem jelent meg a külföldön és a fővárosban is egyre népszerűbb személyszállító vállalkozás, az Uber.

Ahol megjelent, ott elképesztő gyorsasággal vált a személyszállítási piac markáns szereplőjévé, különösen a fiatalok körében lett hamar népszerű. Nem véletlenül, hiszen lényegében ez is egy online közösségi szolgáltatás, amelyen leginkább ők ismerik ki magukat.

– A főváros majd’ 2 milliós lakosával szemben Debrecenben kétszázezren élnek. Ott óriási a merítési lehetőség, sok a turista, nem úgy a cívisvárosban – mutatott rá Tisza Tibor, a Főnix Taxi tulajdonosa, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nem a nagy fővárosi taxistársaságok demonstrálnak, hanem a kisebbek.

– Az Uber mára olyan népszerű lett, hogy ők a pénztárcájukon komolyan megérezték a jelenlétét. A verseny viszont tisztességtelen, ugyanis több millió forintos induló tőke kell ahhoz, hogy egy taxis elkezdhesse a munkáját, az Uber-sofőrnek viszont jóformán semmibe sem kerül, elég feljelentkeznie az online szolgáltatásra, és néhány feltételnek megfelelnie. Ehhez adalék: ma már a taxistársaságok működéséhez is szükséges olyan applikáció, mint amit az uberesek használnak. Ez a cégeknek sok millió forintba kerül, az ubereseknek viszont ezt sem kell megvenniük – magyarázta, hozzátéve, nem volna velük gond, ha ők is a piaci feltételek szerint dolgoznának.

Letarolták a piacot

A fővárosi taxisoknak azért is fájt nagyon az Uber megjelenése, mert annak előtte szigorodtak jelentősen a taxizás feltételei – ekkor írták elő többek között az egységes sárga színt, illetve a fix tarifát –, mutat rá gyűjtésében az Index; a vállalkozók akkor komoly összegeket öltek a fejlesztésekbe. A megjelenő közösségi szolgáltatás viszont egy fellendülőben lévő piacot tarolt le – teszik hozzá.

A Magyar Taxisok Szakszervezete hétfői közleményében emlékeztet: a taxikat évente többször is átvizsgálják, így csak „kifogástalan műszaki állapotú autókkal” fuvaroznak, az Uber gépkocsijait viszont senki nem ellenőrzi.

„Lehet kezdő is”

Egy munkatársunknak nyilatkozó taxis azt mondta, ha van autó, amelyik 1500 forint helyett 500-ért is elviszi az utast, akkor érthető az emberek választása: az olcsóbbal mennek, ő is így tenne. Ám – tette hozzá ő is – az uberesnek nincs annyi költsége: nem kell például a taxiórát évente 130 ezer forintért hitelesítenie, vállalkozást alapítania, aztán a társasághoz tagdíjat fizetnie. – Szerintem az utas sincs olyan biztonságban, mint egy taxiban. Nekünk többek között alkalmassági vizsgát kell tennünk. Az uberes sofőr lehet teljesen kezdő, és még utasbiztosítása sincs, ellenben a hivatásossal – magyarázta a Robi néven bemutatkozó férfi. Azt mondja, nem olyan világ a taxisoké, mint sokan gondolják. Az ember egész nap a droszton áll, jó, ha estére 15 ezer forint összejön, ám mire mindent levon, jó, ha ötezer forint haszon marad. A január egyébként is gyenge hónap, az egyetemisták vizsgáznak, vagy nincsenek a városban.

A hivatásosoknak viszont ilyenkor a kis keresleten is versenyezniük kell a feketén taxizókkal a városban. Ők leginkább olyanok, akik ismerősöket, egyetemistákat szállítanak – gyakran Budapestre is – leginkább pénteken, szombaton, számla nélkül. Az egyetem környékén különösen aktívak, innen kerül ki a vevőkör jelentős része is – állítják forrásaink.

HBN-SZZSL, MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában