Márciustól felárat fizet az 5. lakó Egyeken

Egyek – Ha 4-től többen költöznek be, több lesz a fizetendő.

Az önkormányzat 30 bérlakásából 28 van kiadva. Mivel több esetben is meghaladja a bérlakásba beköltőzők száma a 4 főt, sőt olykor eléri a 8-at, márciustól változtatásokat vezetnek be a díjmeghatározásban. „Mivel egy lakás elhasználódását illetően nem mindegy, azt 1 vagy 8 fő lakja, ezután a lakásbérleti szerződésben meghatározott bérleti díj maximum 4 fő per ingatlan díjmeghatározásból indul ki. Amennyiben a bérlakásban élők száma a 4 főt meghaladja, úgy a lakbér mértéke személyenként 10 százalékkal emelkedik. Ezek a rendelkezések csak a március 1. után kötött szerződésekre vagy ezen dátum utáni újabb beköltözőkre vonatkozik. Továbbá azokra is, akik ezen időpont előtt jogszerűtlenül költöztek be a bérlakásokban addig élőkhöz, de ők is március 1-től, visszamenőlegesen nem, fizetik meg a plusz összeget” – közölte dr. Miluczky Attila polgármester a helyi újság hasábjain.

HBN








hirdetés