Márciusleheletű október

1956 debreceni emlékei - a temetőben
1956 debreceni emlékei - a temetőben - © Fotó: Archív
„A gondolat pezsgett végig az ős Péterfián, ahol eddig sokáig lapított és hallgatott visszafogottan a cselekvés és gondolat szabadsága. Tegnap megtört a jég s megmozdultak a fiatalok lelkesedésükkel és sodró lendületükkel elárasztották Debrecent, új történelmi hangulatot ébresztettek városunk utcáin. Régi 48-as és forradalmi dalokkal vonultak a Simonyi úton és a Péterfián a március leheletű októberi délelőttben.” Hajdú Bihari Néplap, 1956. október 23. Filep Tibor jegyzete.

Debrecen sajátos szerepet játszott a forradalomban. A hagyományaitól, önálló szellemi arculatától megfosztott városban 1956 nyarán az egyetemi fiatalok és értelmiségiek felismerték, hogy az SZKP XX. kongresszusa megrengette a szovjet birodalmat, így lehetőség adódik a rendszer reformjára. Létrehozták a Kossuth Kört, hogy megvitassák, mit lehetne tenni. A egyetemi ifjúság már szeptemberben lázban égett, a diákszállókban éjszakákba nyúló vitákon szabadságvágyukból szőtték országmegváltó terveiket.

Ez a magyarázata annak, hogy 22-én éjszaka a másnapi budapesti demonstrációról hírt kapva a hallgatók azonnal döntöttek: tüntetnek, támogatva a fővárosi megmozdulásokat. Már 11 órakor elindult az hallgatók menete, hogy a pártvezetőktől követeljék húsz pontjuk azonnali kinyomtatását. Tény, hogy Debrecenben hamarabb kezdődtek azon a napon a megmozdulások, mint Budapesten. Sőt itt lőttek először a tüntető tömegbe, itt folyt először vér a nemzet szabadságáért. De nem helyes túlértékelni e megmozdulás jelentőségét, azt mondani, hogy a forradalom Debrecenben kezdődött. Hiszen a döntő események Budapesten történtek.

A debreceni megmozdulások vezetője, szervezője az egyetemi ifjúság és a kiemelkedő diákvezérek voltak, bázisát a nagyüzemi munkásság, a forradalom oldalára állt katonaság jelentette. A Benczúr utcai diákotthonból indultak sztrájkot szervezni a fiatalok, vitték a forradalom hírét. Miután a Híradósezred kiváló katonái a forradalom mellé álltak, a megyei pártbizottság kapitulációra kényszerült. Egy éjszakán át tartó vitában kényszerítették tévedéseik beismerésére, és a hatalom átadására a vezetőket. Az országban – az elsők között – október 26-án, miközben a központi hatalom még a felkelés leverésén munkálkodott, megalakult a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány, a győztes forradalom közhatalmi szervezete. A bizottmány a szovjet katonai bázis közelsége, és a városon naponta áthaladó szovjet páncélos áradat szorításában s mértéktartó politizálással biztosította a forradalom rendjét, megfogalmazta programját, kapcsolatot teremtett a kormánnyal. Volt lapja, rádiója. A bizottmány több száz tagú parlamentje naponta ülésezett. Kádár árulása, a brutális szovjet katonai beavatkozás után a nagyüzemi munkásság folytatta a harcot, picinyke gyertyákat gyújtva a hazaárulás sötétségével elborított Magyarországon.

Azt reméltük, a rendszer bukása után Debrecen demokratikus önkormányzata megőrzi a város forradalmi hagyományait, örökségét és értékeit. Az első szabad október 23-án, 1990-ben, a pártok még nem képviseltették magukat az Egyetem előtti ünnepségen, pedig akkor még itt voltak a forradalom élő, igazi vezetői. A rendszerváltozás utáni első két ciklusban az önkormányzat nem sokat törődött ’56-tal, sőt nehezítette a megemlékezéseket. Volt olyan év, amikor Debrecen nem szervezett ünnepséget a forradalom évfordulóján! A POFOSZ, a Nagy Imre Társaság és a forradalom „egykori résztvevői” őrizték az emlékét. Az emléktáblákért, az emlékműért állhatatosan küzdöttek az ’56-osok (Temetői kopjafa, Sortűz, Szilágyi József, Iván Kovács László emléktáblák). Azok civil kezdeményezésre kerültek az épületek falára. A Melocco emlékmű volt talán az egyetlen, amelyet a város és az egyetem közösen állíttatott, és a november 4-i szovjet orvtámadás hősi halottainak a honvédség emelt emléktáblát. Az ünnepségek túlpolitizáltakká, formálissá, kötelező közfeladattá váltak. Különös volt, hogy olyan forradalmi emlékhely, mint a Benczúr kollégium csak az 50. évfordulón kapott megkésett figyelmet! A debreceni ünnepségeknek nincs lelke, a szavak mögött nem érezzük a forradalom szívverést. Elmaradt az ’56-os forradalom vezetőinek erkölcsi megbecsülése. Für Lajos, Zeke László, Dede László sem kapott díszpolgári címet (más vidéki városokkal ellentétben). Sőt, nem őrzi emléktábla a városházán a debreceni forradalmi bizottság emlékét. Miért? Mikor tud már Debrecen méltó módon emlékezni a hősnek nevezett, de valójában nem említett forradalmi vezetőire? A bukás utáni megtorlás áldozataira, az ellenállás és a munkássztrájkok szervezőire.

Október 23-a verőfényes őszi nap volt, mint a mai. Most mintha újra a forradalmat köszöntenék az ősz felfénylő sugarai. Hullanak a fákról a levelek, hogy aztán az anyaföldben fejezzék be földi életüket. De a falevelek jelképpé emelkednek, a forradalom halványuló emlékének jelképévé.

– Filep Tibor –

(A szerző történész, újságíró, az ’56-os események kutatója)








hirdetés