Március 15. – Programsorozattal emlékeztek ’48-ra Hajdúdorogon

Akt.:
Március 15. – Programsorozattal emlékeztek ’48-ra Hajdúdorogon
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – 2017. március 15-én ismét kokárdát tűzött szíve fölé Hajdúdorog Város lakossága, hogy máltóképpen emlékezzen meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A megemlékezés Dalanics Zoltán parókus celebrálta Szent liturgiával vette kezdetét a Görögkatolikus Székesegyházban.

Az ünnepi műsorcsokornak idén is a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola díszterme adott helyet. Mislovics Andrea, a rendezvény moderátora köszöntőjében kiemelte, hogy felemelt lélekkel kell emlékeznünk 1848. március 15-ére, az első felelős magyar kormányra, az áprilisi törvényekre, a kivívott jogokra, a polgári átalakulás folyamatára, a tavaszi hadjáratra, az önfeláldozó vitézekre.

Ezen gondolatokhoz csatlakozott Nagy Ilona, a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója is történelmi visszatekintő beszédében, amikor elmondta, hogy 1848-ban a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméje hatotta át egész Európát. E három, a mi szívünkben is élő értékek iránti ősi vágy indította el a márciusi ifjakat egy nehéz, küzdelmekkel teli, de lelküket a csillagok békés univerzumába emelő úton. Ám ennek az útnak számunkra még nincs itt a vége. Hisz a hőseink által kitaposott ösvényen a mai napon is haladunk, és haladnunk kell! Nekünk is látnunk, és láttatnunk kell 1848 csillagát, ahogyan látta Petőfi, Jókai, Széchenyi, Batthyány, Kossuth és Deák vagy az aradi tizenhármak mindegyike, ragyogó fényt mutatva nekik az elkeseredettség homályában. Ez a mi közös feladatunk és felelősségünk emberként, szülőként és tanárként egyaránt. Meg kell mutatnunk gyermekeinknek a valódi emberi értékeket, a nemes célt, amiért érdemes tovább menni, amiért érdemes küzdeni, és amiért érdemes áldozatot hozni – fogalmazott az intézmény vezetője.

h2

Fotó: Miska Andrea

Ezt követően az 1848/49-es forradalom és szabadságharc dalai, indulói hangzottak fel hegedűn és brácsán Nagy Csaba, a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei ágazat hegedűtanárának és Nagy-Farkas Csilla, a Nyírbátori Zeneiskola hegedűtanárának előadásában.

A Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola tanulói mozgalmas emlékműsorában elevenedtek fel a ’48–’49-es forradalom és szabadságharc eseményei. A tánccal, dallal és versekkel tűzdelt előadásukkal méltó emléket állítottak a múlt hőseinek. Az ünnepi műsort színpadra állította Benczéné Mátyási Katalin tanárnő, közreműködött az iskola énekkara Radics Teréz tanárnő vezényletével.

A nemzeti színű zászló mögött felsorakozva a megjeletek közösen vonultak át a Helytörténeti Gyűjtemény épülete elé, ahol a 169 évvel ezelőtti 1848-as eseménytörténetet meg- és felidézve Szolnoki Tibor, a Szent Bazil Oktatási Központ magyar-történelem-filozófia szakos tanár Petőfi Sándor Nemzeti dalát szavalta el, melyet Nagy Csaba művész-tanár hegedűjátéka követett. A közösséget a gyűjtemény épületében található Időmetszetek című fotókiállítás várta.

A tárlat megtekintése után a magyar zászló mögé beállva vonult át a tömeg a Vasvári Pál téren álló ’48-as emlékkőhöz, ahol Csige Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet. A városvezető példaként állította a forradalomban szerepet vállaló hölgyeket, akik a női egyenjogúságért folytattak harcot, kiemelve Teleki Blankát, Lővei Klárát, Karács Terézt, akik a fiúk és lányok számára egyenlő rangú oktatási rendszert szorgalmaztak, s ennek jegyében Lánynevelő Intézetet hoztak létre. Kossuth Zsuzsát, akinek tábornokokkal kellett tárgyalnia, harcolnia, hogy egyenrangú félként kezeljék azt a nőt, aki alig egy év alatt 72 katonai kórházat hozott létre.

Az ünnepélyes koszorúzás kezdete előtt Gulyás Petra, a Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulójának szavallata hangzott fel.

hd-2

Fotó: Miska Andrea

Az 1848–49-es emlékkőnél tizenhat intézmény, civil szervezet képviselője helyezte el az emlékezés koszorúit a forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. A programcsokor zárásaként az ünneplők közösen elénekelték a Szózatot.

A szervezők idén formás mézeskalács huszárral kedveskedtek az ünneplő közösségnek, melyet a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium középiskolásai készítettek.

HBN–MA








hirdetés