Marci már Federerre vár

Marci már Federerre vár
Nyíregyháza – Három simának mondható szettben nyert Fucsovics Márton, így bejutott a 16 közé Melbourne-ben.

Itthonról nézve egészen emberi időben kezdődhetett volna Fucsovics Márton (80. a világranglistán) szombati mérkőzése az Australian Open harmadik fordulójában, de mivel az ausztrál fenegyerek, Nick Kyrgios visszalépett a párostól, eggyel előrébb ugrott a nyíregyházi teniszező Nicolás Kicker (93.) elleni mérkőzése, amely így háromnegyed hatkor startolt.

Hogy mi forgott kockán Marci számára? Egyrészt nyilván rengeteg pénz, de leginkább a dicsőség, ami az utóbbi húsz év legnagyobb magyar sikerét jelenthette a férfiteniszben. Megtelt a 3-as pálya lelátója, lengtek a magyar zászlók, az anyaországból érkező szurkolókhoz csatlakoztak az Ausztráliában élők Sydney-től Perthen át mindenhonnan.

Az azért gyorsan kiderült, hogy Kicker jobb játékos attól, amire a Marci elleni január elsejei 6:0, 6:3-as vereségéből lehetett következtetni. Hosszú labdamenetekkel nyitottak, berendezkedtünk a maratoni meccsre. Hogy nem lett az belőle, az kizárólag a magyar teniszezőnek köszönhető, aki 3:3 után robbantott, 4:3-nál kihasználta a második bréklabdáját (az első esély még 2:1-nél kínálkozott), és 15-re hozta a sajátját, tehát magabiztosan kiszerválta a szettet.

Aztán a második játszma elején már érezni lehetett, itt bizony nem lehet baj. Marci brékkel nyitott, majd zsinórban már az ötödik játékot hozta, így akár most is alkothatott volna egy hat nullás etapot, mint az indiai Punéban. Kicker aztán szépített, majd ápoltatni kezdte a bal lábfejét, némi sebtapasz is került a körmére – akkora baj azért nem lehetett. Fucsovicsot azonban nem lehetett kizökkenteni, és amikor 3:2-nél úgy hozta a szervajátékát semmire, hogy zsinórban három ászt adogatott, megállapíthattuk, hogy ez a játékelem is rendben van.

Bezzeg Kicker fontos helyzetben, amikor a szettben maradhatott volna, Marci játszmalabdájánál kettős hibát ütött, a második 6:3-ra megnyert játszma után pedig Marci indíthatta a harmadik felvonást. És megint jött elsőre a brék (2:0), utána viszont új helyzet állt elő, mert addig Marci adogatójátéka közben 15:30 sem volt soha az állás, most meg 0:30. Majd volt 40:40 is, de bréklabdáig sem jutott el az argentin, nemhogy brékig.

A következő Kicker-adogatást semmire vette el Fucsovics, aztán a sajátját is, lassan a Kicker-pont is olyan ritka volt, mint felénk a koala, de az argentin azért láthatóan presztízst csinált abból, hogy ne kapjon ki megint nullára Marcitól. Össze is kapart egy gémre való pontot, majd 5:1-nél a magyar játékos torpant meg egy picit, Kicker ki is használta a meccs során számára először adódó bréklabdát.

Kezdett izgalmassá válni a meccs, érezni lehetett, hogy fogadóként is le kellene azt zárnia a magyarnak. Bíztunk benne, hogy Marci 1 óra 50 percnyi játék után 6:3, 6:3, 5:2-nél nem azért cserélt pólót, mert hosszú folytatásra rendezkedett be, de néhány izzadtságcseppet az új meznek is fel kellett szívnia, hiszen Kickernek volt két előnye, közben pedig egy meccslabdát is hárított. A másodikat azonban nem tudta, mire a páholya (amelyben ott ült edzője, Sávolt Attila, a menyasszonya és korábbi mentora, Joó György) felé tartva kicsúszott a száján: „Atyaúristen!”

Az bizony, hiszen olyat vitt véghez, amit magyar teniszező 1984 óta nem: bent van a legjobb 16 között Grand Slam-versenyen. Az álom pedig folytatódhat tovább, jöhet Federer. De előbb még Rogernek kell bejutnia a legjobb 16 közé…

Australian Open, Grand Slam-verseny (55 millió ausztrál dollár, kemény pálya)

Férfi egyes, 3. forduló

Fucsovics Márton (magyar)–Nicolás Kicker (argentin) 6:3, 6:3, 6:2



Sporthírek