Maradt az erős csapadékhajlam

Maradt az erős csapadékhajlam
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Kedvezőek az időjárási körülmények az őszi vetésű állományok fejlődése szempontjából is.

Néhány napos száraz időt követően novemberben is maradt az erős csapadékhajlam. Az első héten lehullott 15-35 milliméter eső mellé az átlagnak megfelelő, vagy annál kissé alacsonyabb hőmérséklet társult.

Most először

Kelet-Magyarország időjárását jobbára ciklonok és az azokhoz tartozó frontok határozták meg. A napi minimumhőmérséklet 3-4 napon süllyedt fagypont alá, általában mintegy 2-3 fokkal. Ennél hidegebbet a Nyírségben mértünk, ott a mélyebb fekvésű laposokon egy-egy hajnalon néhány órára a -5 fokot is megközelítette a hőmérséklet. Az ősz során most először volt általánosnak tekinthető a fagy 2 méteres műszerszinten is, úgy Hajdú-Bihar, mint Szabolcs megyében. Ezzel a hozzávetőleg április 20-25-e óta tartó, területi átlagban is fagymentes tenyészidőszak véget ért. A Kárpát-medencébe érkező hidegebb levegő alig jutott nyugalomba, máris újabb, intenzív melegedés vette kezdetét. A változást hozó frontrendszert a sokfelé megélénkülő szél és az ismét egyre több felhő jelezte. Noha az időszakban egyébként sem sütött sokat a nap, ettől fogva az addigi mindösszesen 12-15 napfényes órát már nem követte több, a tartósan megvastagodó felhőzetnek köszönhetően.

Negyedikétől kezdve újból sokfelé mérhettünk kiadós csapadékot, mely területi átlagban is mindenütt meghaladta a 12-15 millimétert.

Telítődött vízzel

A talajok felső művelt rétege hosszú ideje gyakorlatilag szabadföldi vízkapacitásig telített nedvességgel, ám a mélyebb rétegek deficitje is gyorsan fogy. A bőséges őszi esők, valamint az egyre jelentéktelenebb párolgás nyomán már az egy méteres talajszelvényből is csupán 50 milliméter körüli mennyiséggel maradunk csak el a telített állapottól. Ennek pontos értéke természetesen a talajtípustól és a talajvíz mélységétől függően egy-egy tájegységen belül is meglehetősen heterogén. Mezőgazdasági szempontból igen kedvezően értékelhető a rég látott bőséges talajnedvesség készlet, ám ez egy-egy jelentős csapadékhullást követően – a lassabb elszivárgás miatt – átmenetileg akadályozza a talajmunkákat. Szintén kedvezőek a körülmények az őszi vetésű állományok fejlődése és a télre való felkészülése szempontjából, ugyanakkor a vízbőség a tél esetleges csapadékosabb időszakaira már előre vetíti a belvizes helyzetekre és a levegőtlen talajviszonyokra való felkészülés szükségességét.

– Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ –



Sporthírek






hirdetés