Már papíron is a Waldorfé az iskola

Akt.:
Már papíron is a Waldorfé az iskola
Debrecen – Kizárólag oktatási, nevelési és kulturális célokra lehet használni.

A tervek szerint a következő félévet már új helyén, a volt Eötvös utcai Általános Iskola épületeiben kezdi meg a Napraforgó Waldorf iskola, miután pénteken aláírták a használatba vételi szerződést. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester elmondta, az elmúlt években fokozatosan csökkent a tanulói létszám az Eötvös utcán, olyannyira, hogy legutóbb mindössze 8 gyereket akartak beíratni az első osztályba. Ugyanakkor a „Jó Ritmus” Művészeti Nevelésért Alapítvány által üzemeltetett Waldorf iskola 8 évre szóló használati joga a kismacsi Napraforgó utcán jövő júniusban lejár. Mivel már amúgy is kinőtte az ottani épületet, kapóra jött az elárvult Eötvös utcai, melyet az önkormányzat 15 évre ad át az alapítványnak hasznosításra. Ennek feltétele, hogy a három épületet csak oktatási, nevelési és kulturális célokra lehet használni.

Zökkenőmentes váltás

Az Eötvös utcai Általános Iskola 222 tanulójából 152-öt a Bólyai iskolában, 37-et máshol helyeztek el, a Kinizsiben pedig négy autista tanulócsoportban 28-an folytatják a tanulmányaikat, amihez a város 890 ezer forinttal járult hozzá. Erről dr. Bene Edit a humán főosztály vezetője számolt be, hozzátéve a pedagógusoknál sem kellett jelentős létszámleépítést végrehajtani, mindössze 13 közalkalmazotti álláshely szűnt meg, de csak 6 embert kellett felmenteni. A Kinizsi iskolában viszont az autista gyerekek miatt 3 újabb álláshelyet kellett teremteni. Gondáné Paszternák Klára a Napraforgó Waldorf Általános Iskola és AMI igazgatója elmondta, jelenleg 92 a tanulói létszámuk, és az új iskolában lehetőségük lesz a bővítésre, hiszen központi fekvése miatt jobban megismerhetik őket, megmutathatják magukat. Az alapítvány vezetője, Kovács Béla szerint a következő félévet már az Eötvös utcán kezdhetik.

HBN-ÉP








hirdetés