Már most is elkeserítő, de milyen lesz!

Akt.:
Már most is elkeserítő, de milyen lesz!
© Illusztráció: Matey István
Debrecen – Két javaslata is lenne a debreceni jobbikosoknak a forgalomszervezésre.

Nem szabad félvállról venni az amerikai Inrix cég múlt héten közölt forgalomfigyelő elemzését, mely szerint Magyarországon már a debreceniek várakoznak legtöbbet a közlekedési dugókban. Különösen a főpályaudvar építésével járó forgalomkorlátozási és forgalomterelési tervek ismeretében érdemes lenne jobban átgondolni a város már most is elkeserítő forgalomszervezését – jelentette ki Csikai József jobbikos önkormányzati képviselő szerdai sajtótájékoztatójukon.

Jó a buszöböl meg a lámpa, de nem elég

A közlekedésmérnök városatya a kamionok Gázvezeték utcára terelésének tervéről azt mondta, az ottani kereszteződések lámpás irányítása, illetve az új gyalogátkelőhelyek kialakítása csak kisebb utcákról való jármű- és gyalogos forgalom rácsatlakozását segíti, a de forgalmat lelassítja. Ráadásul a Mikepércsi úti kereszteződésben jobbra fordulni nem lesz könnyű egy nyerges vontatónak. A Napló kérdésére, hogy akkor milyen átmenő útvonalat javasolna Csikai József azt mondta, inkább a Vértesi útról a Repülőtér felé vezető út felújítását látná célszerűnek a kamionforgalom átvezetésére.

Vonatpótlókkal kellene megoldani

Keresztesy Gergő, a párt 6. kerületi képviselő-jelöltje pedig az utat keresztező Debrecen – Nagykereki vasútvonal forgalomlassító szerepe miatt azt javasolja, hogy a vonatok csak Sárándig közlekedjenek, onnan vonatpótlók járjanak a Nagyállomásig.

Reagált a Fidesz-frakció: közös ügy

A kormánypárti frakció szerint a város közlekedésfejlesztési kérdése közös ügy, abban nincs helye pártpolitikának. Meggyőződésük – írták –, hogy a kialakított új közlekedési koncepció több létező problémát kezel és képes felgyorsítani a forgalmat. A párt érdekes adatokkal is szolgált: a debreceni gépjármű nyilvántartás adatai szerint 1999-ben 54 ezer 736 autó után fizettek adót, 2016-ban pedig 90 ezer 199 után.

HBN-ÉP



MSZP: a főpályaudvar nem lehet zsákmány

Az agglomerációval való kapcsolat erősítésében látja az MSZP Debrecen európai nagyvárossá való fejlődésének zálogát – derült ki a párt tájékoztatóján. Ennek apropója a szerdai többpárti egyeztetés, amelyet a város közlekedésfejlesztési koncepciójáról tartanak.



Elkeserítő a debreceni dugóhelyzet: évente több mint egy napunk megy rá az araszolgatásra

A debreceniek több időt töltenek a forgalomban vesztegelve, mint a budapestiek. Az országban a cívisvárosban a legrosszabb a helyzet.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .