Már minden tücsök-bogár kiérdemelte az utcanevet

Debrecen – A közterületek
elnevezése, akár a gyermekeké, a
névadókra jellemzőbb, mint az
elnevezettekre. … annyi nevet feledtettek el az
elmúlt évtizedek! Honnan is tudnák a
jövő debreceni lakosai, kiknek a nyomába
lépnek?


– Régi debreceni
városképeket őrző sorozatot
mutatott be az Agorában, a Napló
zárt levelezési rendszerében egy
olvasónk, amelyhez többen is
hozzászóltak. Keresztesné
Várhelyi Ilonát
, a Debreceni
Irodalmi Múzeum
nyugalmazott
igazgatóját, aki
önkormányzati képviselő is
volt, az alábbi sorok
közzétételére
indította:


„A Kollégium és az általa
képviselt protestáns kultúra
nagyban hozzájárult
Debrecen-szeretetemhez. Éppen
ezért (!) már régóta
hiányolom például a
közterületek elnevezései
közül és a
várostörténeti
ismeretterjesztésből azokat a
(katolikus) személyeket és
eseményeket, akik és amelyek
szintén nemzeti vagy lokális
értékeket teremtettek. Már minden
tücsök-bogár kiérdemelte az
utcanevet, de a feledés homálya fedi
például Bémer László
püspök alakját, aki pedig igen sokat
szenvedett amiatt, hogy a váradi
egyházmegyében kihirdettette a
detronizálást, amely
eseményen ő képviselte a magyar
katolikusokat. 

Mindig felemelő érzés tölt el,
amikor távoli országokban, a
Kárpát-medencétől messze,
sőt az Óperenciás tengeren is
túl, magyar szentek, nagy magyar
államférfiak ábrázolásával,
tudósaink, íróink,
művészeink nevével találkozom.
(Legutóbb például
Máltán vagy Portugáliában,
de Amerikában is!) Debrecenben még mindig
egy alkalmatlan dombormű előtt
ünnepeljük Szent Istvánt. És
hol találkozhatunk közterületen Szent
László királlyal, akinek a
nevét az egyik Debrecent alkotó falu
viselte? Vagy az 1000 éves Szent Imre herceggel,
Árpád-házi Szent Margittal vagy
Erzsébettel? Pedig az utóbbi,
világhírű magyar
asszony tisztelete az elsők között
jelent meg Debrecenben: nem sokkal szentté
avatása után róla nevezték
el templomukat az
itteni ferencesek! Őket a világ
jobban ismeri, mint Debrecen! Érdekes, hogy
még a reformációt
követően is utcanév tartotta
fenn a korábbi Szent Anna templom
emlékét, de Szent Mihályt sem
száműzték a
névtárból. A Boldogasszony-falva
nevet ugyan addig-addig rövidítették
a századok, míg mára már
fel sem ismerhető benne az eredeti. És
sorolhatnám tovább, de ez már egy
másik téma.


A közterületek elnevezése, akár
a gyermekeké, a névadókra
jellemzőbb, mint az elnevezettekre. A
város történetét valamelyest
ismerő lokálpatrióták velem
együtt azt szeretnék, ha nem lenne
fontosabb a bárhol megtermő
gyümölcsökről,
növényekről,
állatokról elnevezni az
utcákat, hanem ilyen módon is fenn
kellene tartani nagy magyarok és debreceniek
emlékezetét. Korábban
dicséretes gyakorlat volt az utcák
elején elhelyezni egy kis ismertető
táblát a névadóról.
Ma sem lenne ez fölösleges, hiszen annyi
nevet feledtettek el az elmúlt évtizedek!
Honnan is tudnák a jövő debreceni
lakosai, kiknek a nyomába lépnek?”