Már megmentett egy életet az új böszörményi esetkocsi

Akt.:
Már megmentett egy életet az új böszörményi esetkocsi
© Fotó: Matey István
Hajdúböszörmény – Kétmilliárdos állami támogatásból idén 80 új esetkocsi áll munkába országszerte.

Egy mentőegység korhatára úgy 13 év, ezt követően érdemes újra cserélni a nap mint nap sok kilométert megtett kocsikat. De a cél az lenne, hogy már 5-6 évenként is megújulhassanak ezek az „életmentő” járművek – fogalmazott dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója Hajdúböszörményben, a város új esetkocsijának átadásán. A helyi mentőalapítvány, és a városvezetés munkáját és lobbitevékenységét is megköszönte Feind László mentőállomás-vezető, ugyanis a régióban a legelsők között kapott új kocsit a mentőszolgálat – abba pedig olyan eszközök is kerültek, amit a helyi mentőalapítvány jóvoltából tudtak beszerezni.

Mint azt dr. Pápai György elmondta, kétmilliárdos állami támogatás tette lehetővé, hogy országszerte 80 ilyen mentőegység kerülhessen a szolgálatokhoz. Egy Hajdúböszörmény nagyságú település hárommal rendelkezik, a mostani új egy régebbit vált ki, amely egyelőre garázsba vonul. Egy hete „állt” munkába az új kocsi, de már egy életet megmentettek a benne szolgálatot teljesítők: sikerrel élesztettek újra egy beteget. Úgynevezett C-típusú autó; már csak ilyen, a legmodernebb technikával felszerelt egységek érkeznek az állami támogatásból a településekre.

HBN-BB​








hirdetés