Videó: már így is túl nagyok az ökológiai lábnyomok

Akt.:
Videó: már így is túl nagyok az ökológiai lábnyomok
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – A műszaki karon a fenntartható fejlődéshez szükséges technológia megoldásokról is értekeztek.

Mit tehet egy műszaki tudományos ismerettel rendelkező személy, hogy bolygónkon fenntartható legyen a fejlődés? Ezt a kérdést tette fel előadásában a Debreceni Egyetem nyugdíjas egyetemi tanára, Tóth László, aki egyike volt a műszaki kar, a DAB műszaki bizottsága és az Üzemfenntartási Alapítvány által szervezett csütörtöki konferencia előadóinak.

Szűcs Edit | Fotó: unideb.hu Szűcs Edit | Fotó: unideb.hu ©

Mint azt köszöntőjében Szűcs Edit, a műszaki kar dékánja elmondta, az egész napos rendezvény számukra is nagyon fontos, mert lehetőséget teremt az Észak-kelet Magyarországon és a régión túl műszaki tudományos kutatást folytató személyeknek az aktuális munkáik, kutatási eredményeik bemutatására, szakmai kérdéseik és felvetéseik megvitatására.

Baljós túlnépesedés

A délelőtti plenáris ülés első előadója a már említett Tóth László volt, aki Mérnök és az ökológiai lábnyom címmel beszélt nagyon aktuális és mindenkit érintő problémákról. Emlékeztetett arra, hogy a fenntartható fejlődés megtartása minden generáció feladata, viszont a számok jelenleg elég riasztóak. Példaként említette, hogy 1650-ben az egész Földön annyi ember élt, mint most Európában, mintegy 550-600 millió. Ma ez a szám már 7,32 milliárd és 2050-re várhatóan eléri a 10 milliárdot. Ez annak tükrében érdekes, hogy a bolygónkon az életfeltételekben 1985-re jött létre egy olyan egyensúly, amely a fenntarthatóság és lakosságszám arányában egy egységet jelent.



Forrás: unideb.hu


Előtte még voltak tartalékaink, azóta viszont jóval több ember „használja” a Földet, mint az optimális lenne. Természetesen a technikai fejlettségi szinttől függően ebben is nagy a szóródás a különböző országok között. Így például az Egyesült Arab Emirátusoknak 14, az USA-nak 10 egységnyi az ökológiai lábnyoma, de Magyarország is már 3-nál tart. Az egyik legégetőbb kérdés a szénmonoxid-kibocsátás visszaszorítása Tóth László szerint.

Két Föld kellene

Amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik az emberiség létszámának a növekedése 2050-ben már két Földre lenne szükség, ezt elkerülendő most már sürgős intézkedésekre lesz szükség, melyekkel talán újra az egy egységhez közelíthetünk. Ennyivel tartozunk a jövő generációjának – fejezte be az előadó.

Tóth László | Fotó: unideb.hu Tóth László | Fotó: unideb.hu ©

A konferencián délután külön szekciókban folytatódik gyártástechnológia, anyagvizsgálat és modellezés, matematikai modellezés és alkalmazott informatika, repüléstechnika, méréstechnika, környezetvédelem, multidiszciplináris tudományok, valamint építőmérnöki témakörben.

HBN-ÉP​








hirdetés