Már csak a Mezei-Vill van harcban

Berettyóújfalu – Szigetszentmiklóson zajlik a hétvégén a férfi és a női futsal Magyar Kupa négyesdöntőit. Az uraknál az MVFC-Berettyóújfalu, a hölgyeknél a HTE és a DEAC volt harcban a kupagyőzelemért.

A Mezei-Vill akárcsak tavaly, ezúttal is a Haladással került össze az elődöntőben szombaton. A címvédő szombathelyiek most nem tudták felülmúlni az MVFC-t, az újfaluiak már félidőben 1–0-ra vezettek, majd pedig 4–2-re nyertek, ezzel bebiztosítva helyüket a fináléban. A másik párharcot 3–0-ra a Veszprém húzta be a Dunaferr ellenében, így vasárnap 14.30-tól MVFC-Veszprém döntőt rendeznek, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

A nőknél egyik hajdú-bihari gárdának sem sikerült beverekednie magát a döntőbe. Az NB II-es debreceni együttes becsülettel állta a sarat a Tolnával szemben, Üveges Katalinék 2–1-re is vezettek, a szünetben 2–2 volt az állás. A második játékrész is szorosan alakult, 4–2-re mentek a tolnaiak, mikor a hajrában Bornemissza Barbara révén közelebb kapaszkodott a DEAC, egyenlíteni azonban már nem sikerült, 4–3 lett a vége.

A másik ágon a Hajdúböszörmény az Astra csapatával mérkőzött meg. Quirikó Vivien tanítványai sokadjára lehettek ott a Final Fourban, a kupát azonban még sosem sikerült elhódítania a böszörményieknek. Nem titkoltan most azzal a céllal utaztak Szigetszentmiklósra a hajdú-bihariak, hogy végre aranyat nyerjenek. Ehhez azonban első lépésként le kellett volna győzniük az Astrát, ami nem sikerült. Már 2–0-ra vezetett a kiskunfélegyházi egylet, mikor Folk Zsuzsanna szépített. Ezután jött egy Gelb Mónika dupla, így már az első félidőben eldőlt a meccs, 4–1-re diadalmaskodott az Astra.

HBN