Már biztos: jövőre is az élvonalban indul a DEAC röpicsapata

Szép sikert arattak, irány a felsőház
Szép sikert arattak, irány a felsőház - © Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen – Fodor Antal együttese csodás sikert ért el a Sümeg ellen.

Az ősz talán legfontosabb mérkőzését nyerte meg a DEAC férfi röpicsapata vasárnap délután a DESOK-ban. A gárda a Sümeg ellen lépett pályára, és 3–0-ra győzött. A DEAC ezzel megszerezte az NB I. B csoportjának 3. helyét, ami felsőházat és biztos bennmaradást ér.

A csapat az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el. Fodor Antal vezetőedző összegezte a látottakat. „Voltak olyan pillanatok, amikor nem azt csináltuk, mint amit kellett volna, ám ez egy olyan játék, amely során sokszor a pillanat törtrésze alatt kell dönteni. Amikor két hasonló tudású csapat játszik, úgy nem lehet nyerni, ha nem kockáztatsz időnként. Azt kell eltalálni, hogy mikor, miben rizikózol. Itt is voltak olyan vállalások, amelyek nem jöttek be ott akkor éppen, de meg kellett próbálni. Az én részemről edzőként most az volt a kockáztatás, ha nevezhetjük annak, hogy nem cseréltem, megpróbáltam így, s a végeredmény azt mutatja, hogy jó döntés volt – mondta a szakvezető.

HBN


Budapest - A DEAC és a MAFC vasárnapi győzelme révén az Extraligában folytathatja szereplését az élvonalbeli férfi röplabda-bajnokságban. A MAFC vendégként három szettben győzte le a PTE-PEAC-ot, míg a DEAC házigazdaként ugyancsak három játszmában bizonyult jobbnak a Sümegnél. Eredmények (a s...