Már aprítanak az elkerülőn

Már aprítanak az elkerülőn
Megindultak a fakivágások csütörtökön a 4-es főút Debrecent északnyugati irányban elkerülő nyomvonalán – közölte Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője.

A beruházás során közel 12 kilométer hosszon épül 2×1 forgalmi sávos út. A munkaterületet tavaly szeptemberben adták át, a kivitelező azonban nem tudott nekiállni a feladatnak. A munkálatok megkezdését ugyanis akadályozta, hogy a Bocskaikerti Zöld Egyesület megtámadta az erdészeti hatóság határozatát, miszerint a terület kivonható az erdőművelésből.

Az érintett (teljes egészében állami tulajdonban lévő) erdőrészek kivágása csak a fellebbezés másodfokú elutasítását követően kaphatott zöld utat. A NIF-nél remélik – fűzték hozzá –, hogy a munkálatokat nem hátráltatják majd újabb akadályok és az utat a tervezett határidőre átadhatják.