Már a Duna áradása miatt is korlátozások vannak a vasúti közlekedésben

Már a Duna áradása miatt is korlátozások vannak a vonatközlekedésben.

A Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között a megemelkedett vízszint miatt le kellett zárni a Dunához közelebbi vágányt, csak úgy, mint a Budapest-Szob vonalon, Vác és Verőce között.

A megemelkedett vízszint miatt délelőtt 10 órakor a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom lezárták a folyóhoz közelebbi vágányt, a másikon pedig sebességkorlátozást vezettek be. Itt jelenleg csak 60 kilométer per órával haladhatnak a szerelvények. Azok, akik ezen a vasútvonalon utaznak, 20-30 késésre számíthatnak.

A Budapest- Szob vonalon, Vác és Verőce között is kellett zárni egy vágányt délelőtt, szintén a Duna áradása miatt. Emiatt a vonatok néhány percet késhetnek.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a korlátozások miatt szombat éjfélig valamennyi a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a hozzá csatlakozó Győr-Sopron, valamint a Győr-Szombathely viszonylatban közlekedő feláras vonat (InterCity, railjet) pót- és/vagy helyjegy nélkül vehető igénybe. A szombatra megváltott hely-, és pótjegyek vasárnap éjfélig bármely állomás személypénztárában visszaválthatók kezelési költség felszámítása nélkül.

– Független HÍrügynökség –








hirdetés