Már 25 halottja van az indonéz vulkán kitörésének

merapi vulkán
merapi vulkán
A legfrissebb adatok szerint már 25 halálos áldozata van Indonéziában a Merapi vulkán kitörésének – közölték szerdán indonéziai tisztségviselők.

Közben 112-re emelkedett a hétfő esti földrengés, és az azt követő szökőár halottjainak száma, és még mindig több mint ötszáz embert tartanak nyilván eltűntként. Az Indonéziát sújtó természeti katasztrófák miatt hazautazik Vietnámból az indonéz elnök, aki a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége csütörtöki csúcsértekezletére utazott az országba.

A Merapi vulkán kitörése legalább 25 embert ölt meg – közölte egy kórházi szóvivő az AFP francia hírügynökséggel. A halottak között van a Merapi “spirituális kapuőre”, Mbah Maridzsan is, akinek az volt a feladata, hogy a hegy szellemei kiengesztelve elhárítsa a kitöréseket. Az idős férfi holttestét a vulkán közelében lévő házában találták meg.

Nézze meg a képeket!

Az indonéz hatóságok majdnem húszezer embert köteleztek otthona elhagyására hétfőn, egy nappal a Merapi kitörése előtt, de nem mindenki fogadta meg a figyelmeztetést. Indonéz vulkanológus közlése szerint a vulkán kedden tíz alkalommal lövellt ki magából lávát, és forró gázokat. A Jáva szigetén lévő Merapi a legveszélyesebb Indonézia 69 aktív tűzhányója közül. Legutolsó kitörésekor, 2006 júniusában két ember halálát okozta. A legpusztítóbb kitörést 1930-ban produkálta a vulkán, amikor 1300 ember életét követelte.

Közben 112-re emelkedett a hétfői földrengésben, és az azt követő cunamiban meghalt emberek száma

Közben 112-re emelkedett a hétfői földrengésben, és az azt követő cunamiban meghalt emberek száma – közölte a nyugat-szumátrai katasztrófavédelem vezetője. Az eltűntek száma 502. Ausztrál tisztségviselők közlése szerint megtalálták a földrengés után eltűnt ausztrál szörfös csoportot. A kilenc ausztrál észre sem vette, hogy katasztrófa történt. Azért nem tudták őket elérni, mert a rengés után nem találtak térerőt.

Szuszilo Bambang Judhojon indonéz elnök az gyors egymásutánban történt természeti katasztrófák miatt már szerdán hazatér Vietnámból. Az államfő az ASEAN csütörtöki csúcsértekezletére érkezett Hanoiban.

– Független Hírügynökség –