Manchesteri robbantás – Csökkentették a terrorkészültséget

London – Csökkentették a nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hétfő éjjeli manchesteri robbantásos merénylet után elrendelt legmagasabb, kritikus szintről. A szombaton bejelentett intézkedés azt jelenti, hogy az elhárító szolgálatok már nem tartanak azonnali újabb merénylettől.

Theresa May brit miniszterelnök a kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) értekezlete után adott nyilatkozatában jelentette be: a brit elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) a merénylet óta elvégzett elhárítási és rendőrségi tevékenység eredményeit összegezve szombaton úgy döntött, hogy a kritikusról eggyel alacsonyabb szintre mérsékli a terrorellenes készültséget.

Ennek alapján a készültségi szint visszaállt a korábbi, második legmagasabb szintre, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos mértékű terrorfenyegetettséget jelez, de nem számol azonnali újabb terrortámadás veszélyével.

A Downing Streetről közvetített üzenetében a miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a most ismét életbe lépett második legmagasabb riasztási szint hivatalos meghatározása szerint továbbra is jelentős a valószínűsége újabb nagy-britanniai merényletkísérleteknek, ezért változatlanul indokolt az éberség.

Theresa May bejelentette azt is, hogy a manchesteri merénylettel összefüggésben jelenleg 11 ember van őrizetben.

A szombaton visszavont kritikus riasztási szint lehetővé tette, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket fegyveres katonai alakulatokkal egészítsék ki. Jelenleg hozzávetőleg ezer katona segíti a rendőri járőrözést.

A brit kormányfő szombati üzenetében elmondta: a kulturális és sportrendezvényekben gazdag háromnapos nagy-britanniai hétvége eseményeinek biztosításában a terrorkészültség mérséklése ellenére még részt vesznek a hadsereg egységei. Tájékoztatása szerint a katonai alakulatokat hétfő éjféltől, fokozatosan kezdik visszavonni a járőrszolgálatból.

Nagy-Britanniában a májusi utolsó hétvégét követő hétfő is hagyományosan munkaszüneti nap.

Szombaton még folytatódtak a nagyszabású rendőrségi akciók. Az egyik manchesteri lakónegyedet a rendőrök kiürítették és több lakásban házkutatást kezdtek. A rendőrség hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kiürítést csak elővigyázatosságból rendelte el.

A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka, Mark Rowley már előző este nagyon komoly előrelépésről számolt be a merénylő mögötti terrorhálózat felszámolásában. Közölte: e hálózat jelentős része már rendőrkézen van, de további őrizetbe vételek várhatók.

Rowley arra kérte a lakosságot, hogy nyugodtan, eredeti terveinek megfelelően vegyen részt a háromnapos hétvége rendezvényein.

Hangsúlyozta: a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya és a helyi rendőri erők országszerte 1300-nál több rendezvény biztosítási terveit vizsgálták át, és a lakosság “száz százalékig biztos lehet abban”, hogy az elhárító szolgálatok minden lehetséges módon őrködnek biztonsága felett.

A hétfő éjjeli öngyilkos merényletet a líbiai származású, de manchesteri születésű és brit állampolgárságú, 22 éves Salman Abedi követte el a Manchester Arena rendezvényközpontban, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén.

A merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sérüléseket.

Az áldozatok és a sérültek között egyaránt sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított halálos áldozat egy nyolcéves kislány.

Ez a legsúlyosabb merénylet Nagy-Britanniában a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat óta. Abban a támadásban négy öngyilkos merénylő robbantott fel három londoni metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve és több mint hétszázat megsebesítve.

– MTI –








hirdetés