Manchester dominált a BL-szerdán

Kolarov játszik kicsi a rakást a többiekkel
Kolarov játszik kicsi a rakást a többiekkel - © Fotó: Getty Images
A MU az Old Traffordon, a City Németországban aratott létfontosságú sikert szerdán.

A Bajnokok Ligája keddi játéknapja után sokan az angol csapatok válságáról beszéltek, mivel sem az Arsenal, sem a Chelsea nem tudott pontot szerezni. Másnap a szigetországi klubok renoméján a két manchesteri együttes, a United és a City javított. A „Vörös Ördögök” hazai pályán verték a Wolfsburgot 2–1–re, ezzel a Premier League listavezetője két játéknapot követően három egységet számlál a B csoportban.

– Nagyon fontos volt ez az összecsapás, főleg a PSV elleni vereséget követően. Örülünk a sikernek, amiért keményen megdolgoztunk, hiszen az utolsó húsz percben riválisunk mindent egy lapra feltéve rohamozta a kapunkat. Úgy vélem, a csapategység volt a kulcs – fogalmazott a MUTV–nek Morgan Schneiderlin.

A „Polgárok” ugyancsak győztesen jöttek ki a német–angol párharcból, Manuel Pellegrini tanítványai a Borussia Mönchengladbach stadionjában nyertek. – A hajrában talán mázlink volt, ám az utóbbi időben többször hadilábon álltunk a szerencsével. Korábban a Juventus ellen nem szolgáltunk rá a vereségre, ma este pedig nem érdemeltük meg a győzelmet – nyilatkozta az UEFA weboldalán a City chilei menedzsere.

A D kvartett másik „randevúján” az olasz bajnokságban pocsék formát mutató Juventus Morata és Zaza révén verte a Sevillát, ezzel a „Zebrák” hibátlanul állnak a négyes élén.

A Real Madrid a duplázó Cristiano Ronaldo vezérletével múlta felül a Malmöt, CR7 pályafutása 500. és 501. találatát jegyezte Svédországban.

HBN–BÁ


A játéknap eredményei

A csoport:Sahtar–PSG 0–3 (0–2)
Gólszerző: Aurier (7.), Luiz (23.), Ibrahimovic (90.)

Malmö–Real Madrid 0–2 (0–1)
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (29., 90.)

B csoport:

Manchester United–Wolfsburg 2–1 (1–1)
Gólszerző: Mata (33.–11–esből) Smalling (53.), Caligiuri (4.)

CSZKA Moszkva–PSV 3–2
Gólszerző: Musa (7.), Doumbia (21., 36.– a másodikat 11–esből) ill. Lestienne (60.,68.)

C csoport:

Atlético Madrid–Benfica 1–2 (1–1)
Gólszerő: Correa (23.) ill. Gaitán (36.), Guedes (51.)

Asztana–Galatasaray 2–2 (0–1)
Gólszerző: Balta (77.–öngól), Carole (89.–öngól) ill. Kisa (31.), Eric (86.–öngól)

D csoport:

Mönchengladbach–Manchester City 1–2 (0–0)
Gólszerző: Stindl (54.) ill. Christensen (65.–öngól), Agüero (90.–11–esből)

Juventus–Sevilla 2–0 (1–0)
Gólszerző: Morata (41.), Zaza (87.)




Sporthírek






hirdetés